Tegnap fejeztem be

a tesztek kitöltését, amik csomó kérdésből állnak, van, amelyik hatszázvalamennyiből. Azok alapján látják, hogy mi a helyzet jelenleg, kinél milyen fokú a borderline és hogy van-e egyéb kórképe az embernek (többünknek van, de attól még újra megnézik). Ma mozgásterápián úgy kellett párosával zenére mozogni, hogy csak arra figyelhettünk, nem beszélhettünk. Ez sem új a számomra. A mindfullness óra az "itt és most"-ról szólt, meg az érzékszervekről. Előbb nyitott szemmel kellett megfigyelni a környezetünket, azután csukottal kellett figyelni az ingerekre, amik az érzékszerveink segítségével jutottak el hozzánk, majd befelé kellett figyelni, hogy milyen érzelmeket, gondolatokat váltanak ki az ingerek. Kiscsoporton a magány volt a téma. Mint ahogy egy korábbi jegyzetben említettem, a magunkfajta akkor is rohadtul magányos tud lenni, ha ezren veszik körül, persze ez sem mindig a BPD számlájára írható, mert ugye van a társas magány, amikor hiába vannak az ember körül, olyan mintha nem lennének, mert nem érdekli a környezetét az illető. Arról beszéltünk, hogy kinek mit jelent, hogyan éli meg, stb. Kifelejtettem a múltkori felsorolásból a kommunikáció órát, ugyanis az is van, keddenként. Ma az asszertivitás volt a téma, ugyanis a magunkfajtánál az is hibádzik, mivel szinte mindannyiunk szükségletei el voltak gyerekként nyomva (kinek 'csak' az érzelmi, kinek a fizikai is) és ezért nyilván nem tanultuk meg érvényesíteni azokat, ahogy a konfliktuskezelés sem az erősségünk, plusz ugye ha valami a felszínre hozza az ún. 'gyermek módot', akkor az ember pont úgy viselkedik az adott helyzetben, ahogy anno gyerekként, magyarul ezesetben leblokkol és nem képes kiállni a jogaiért, vagy ha nem is blokkol le, akkor sem áll ki értük, mert megtanulta, hogy felesleges erőlködnie. Nem képes kifejezni azt sem, hogy mire van szüksége, mert itt is az ún. alárendeltség séma működteti. A terapeuták mondták, hogy emellett maga a borderrel járó bizonytalanság, a bűntudat, az önvád és a másoknak való megfelelési kényszer is befigyel, szóval jópár gyökere van annak, amiért problémás a magunkfajtánál az asszertív kommunikáció. Azt mondták, hogy tanulható, fejleszthető ez a készség, ami jó hír. Van egy elméleti része és egy gyakorlati, utóbbi esetében szintén szerep-, meg csoportos játék van, mint a sématerápián. Állítólag meg lehet általa tanulni hatékonyabban képviselni az ember érdekeit és szükségleteit. Az alárendelődés és az elfojtott harag helyett segít pozitív érzéseket és kevesebb feszültséget, stresszt átélni (na, ez nagyon kéne nekem (is) 😄). Segít felismerni az asszertív jogokat és érvényesíteni azokat. Fejleszti a határmeghúzás képességét (állítólag tipikus BPD 'tünet' a határtartási képtelenség, ami abban nyilvánul meg, hogy az ember adott helyzetben vagy átlépi őket, vagy mivel a sajátjai hiányoznak, úgy gázolhatnak át rajta mások, akár egy tank), segít megtanulni nemet mondani. Segít nyugodtabb, harmonikusabb kapcsolatokat fenntartani. Bedobtak egy témát, aminek az volt a célja, hogy a hatására az ember kimondjon olyan dolgokat, amik még soha, senkit nem érdekeltek az otthoni környezetében, de ezúttal kimondhassa egy elfogadó, támogató közegben, ezáltal önmagát és a többieket is jobban megismerve. Azután egy labdát kellett dobálni és mindenki annak dobta, akit szeretett volna pozitívan megerősíteni valamiben. Ez sem új, mert ugyanígy csináltuk az előző két ittlétemkor.