2021. február 18., csütörtök

Ma is tartalmas napom volt

Gyakrabban is lehetnének ilyen mozgalmas napjaim.

Voltunk ma az Ildiéknél. Én általában csak ülök és figyelem a társalgást, de úgy voltam vele, hogy ennek ellenére átmegyek, addig is levegőn vagyok, mert már december óta a házban rohadtam. A Doki novemberben, mikor kiderült a romlás, mégszigorúbb hideg elleni védelemre hívta fel a figyelmemet (bár anélkül is vigyáznék), de mivel ma valamivel enyhébb is volt az idő és úgy felöltöztem, mint aki Szibériába készül + takaró is került rám, így megkíséreltük a dolgot és ugyan ígyis jöttek a tünetek, nem volt olyan durva. Mire durvult volna, odaértünk és a házban kiolvadtam. Csodák csodájára most nem voltam levegőnek nézve. Az Ildi kutyája egyből betámadott, szarrá nyalta a fejemet nyüszítve. 😃 Csípjük egymást nagyon. Nagy lehetett a gravitációs erő az ölemben, mert le sem szállt rólam, úgy kellett letennem, míg elmentem slagolni. Az Ildi kezelésbe vett, mert szóbakerült a közelgő értágítókúra és a lábfagyás, aztán mivel anno megcsinált egy talpmasszőrit, mondta, hogy megmasszíroz, hátha felpezsdül a keringésem. Nem rajongtam érte, mert utálom, meg nagyon durván csiklandós is a lábam, bár most úgy le volt fagyva, hogy alig éreztem szerencsére a matatást. Csak annyit értünk el vele, hogy az Ildinek átfagyott a keze. 😂 Csinálhatott akármit, maradt a mirelit-hőmérséklet, meg a bizarr szín, szóval tényleg az infúzió az utolsó reményem, illetve az utolsó előtti, mert a nyár is segíteni szokott, csak az még odébb van. Lecsekkoltam a Maine Coonokat is, ha nem lenne 7 macskám, tuti hogy az egyikük nálam kötne ki. 😉 Az Ildi csinálja a jogsit és az elindulást gyakorolgatja otthon is, mert azzal van gondja és beültetett maga mellé (csak az udvarban furikázik). Ott rontja el, hogy amikor a motor felpörög és megmozdul a kocsi, megijed és lekapja a lábát a kuplungról, lefullasztva a motort. Magyaráztam neki és egész' jól kezdte csinálni, bár néha 'kockás' volt a benzin (rángatott a kocsi 😃), szóval van mit gyakorolnia. Egy fasza kis 3 ajtós Fiat Stiloja van. Mielőtt elindultunk, itt húzott el majdnem felettünk egy mentőhelikopter. Útközben láttuk az úton leszállva, meg rendőr- és mentőautó állt keresztben, nem engedték be a forgalmat egy jó nagy darabon, szóval kerülni kellett. Elég durva csatt lehetett, ha helikopter kellett a sérültnek. Remélhetőleg az Ildi belejön a vezetésbe, mert egyelőre nagyon bizonytalan és ez veszélyes lenne magára és másokranézve is. Nem szeretném, ha így járna egyszer. Anno az övé lett a kocsim, de mivel nem merte megcsinálni a jogsit, eladták.

Itthon megint játszhattam a fűrésszel, de jót röhögtem a 'diagnózison'.
Fater kiment (volna) fát vágni, de a masina kb. 3-4 mp-enként lefulladt. Azt mondja biztos a karburátorral van baj, vagy túl sok benzint szív. Oké, nézzük meg. Szétszedem, erre a tank kb. üres. 😂 Ő töltötte fel ugye néhány napja, mikor először használta és szerintem benézte a szintet. Gondoltam ha mégsem, akkor folyik valahol, mert annyit nem lett használva, meg erőltetve sem lett, amitől nyilván zabálná az üzemanyagot. Ráraktam egy kartonlapra és kivártunk. Nem lett szutykos a karton, szóval nem szivárog sehol, hanem tényleg keveset rakott bele a fater. Ma teletöltöttem és működött is. Az élezés olyan jól sikerült tegnap, hogy elvágta az ujjamat a lánc, pedig csak hozzáértem. 😃 Vitte a fákat, mint kés a vajat. 👍

Márciusban ugye nem jutok el a kardiológiára, de azt mondta a fater, hogy attól még menjek fel vele Pestre, ha gondolom. Meglátom. Kedvem az volna, csak a szervezetem is legyen benne partner, meg ne legyen túl hideg az idő. Az ~5 órás zötyögés nem igazán vonz, viszont Pest igen, nagyon hiányzik és amikor csak lehet, szeretnék feljutni. Ha nagyon hideg lesz, akkor az állatok miatt sem megyek, mivel 2 napig nem lehetnek a fűtetlen házban. A szobák ígyis hidegek, de mégsem annyira durván, mint teljesen fűtetlen konyha mellett.
Holnap kollektív karomvágás a siserehadnak, kíváncsi vagyok mennyi hegtetkóval fogok gazdagodni. 😉

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése