2021. február 27., szombat

Csütörtökön megvolt

a trafó, 2 zacskó vér becsepegett, nem volt semmi gond. Leadtam a vizeletet is (az mutatja meg, hogy a beadott vörösvértestek egyben maradtak-e), az oké volt, de még kell figyelnem slagoláskor, hogy nem lesz-e véres és a tegnapi labor is javulást mutatott, persze még nemsokkal jobb, de sosem húzzák fel mondjuk a 80-as hemoglobint 140-150-re (doki szerint ennyi a normális férfiaknál), amit az első alkalommal nem értettem, de elmagyarázta a doki, hogy mivel kockázatos az átömlesztés, ezért mindig csak annyi vért adnak az embernek, amennyit muszáj (ami kihozza az életveszélyből, vagy a nagyon egészségtelen értékeket az alsó tartományig felviszi), szóval idézem "ami már élhető szint". Onnantól elég lassan, de biztosan javulnak tovább az értékek, ahogy a szervezet termeli a dolgokat. Nekem ezzel a pótlással most elérte a 130-as alsó határt, kicsivel feljebb is van azt mondta a doki, szóval ezzel már elleszek és a szervezetem is gyártja majd a holmit (amit aztán újra bezabál 👏😃), viszont a vasam még a trafóval sem érte el az alsó határt sem, úgyhogy fognak adni vasinfúziókat. Az egy élvezet (hányinger, fejfájás, szar közérzet, stb.), de szükséges. A hazamenetel attól függ, hogy hányadik adaggal érem el az elfogadható értéket. Az értágítókúra végetért időközben, most várni kell a hatást. A lábkörmeim még mindig gyakran kékülnek-lilulnak, meg lefagy a lábam. 

Eltörtem a kedvenc fejhallgatómat. 👏 Elaludtam zenehallgatás közben és ráfordultam, arra keltem, hogy reccsent a fülemen. Szerencsére érintkezik a kábel, szóval otthon majd összelegozom a cuccot, mert hiába raktam össze, szétesik, mivel eltörtek a kis pöckök, amik összetartják. Nem dobom ki, mert működik, meg drága is volt. Utálom a pocsékolást és a szükségtelen költekezést, szóval ami menthető, az mindig marad addig, amíg használható, vállalható.

A közérzetem jó, ha az időjárásváltozásokat, meg a még nem százas vérképet nem veszem figyelembe.
Az étvágyam is jó, lazán csúszik a kórházi kaja és sokszor ki kell pótolnom a saját hozományommal, mert állandóan éhes vagyok, szóval jó is lesz, ha hamarosan kiteszik a szűrömet, mert már majdnem mindent elfogyasztottam. 😆 Remélem így visszamászik rám az a 3 kg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése