2020. december 12., szombat

👋

Létezem még, csak nem igazán történt semmi mostanság, ami egyfelől jó, mert nincs gond. Velem van egy kevés, de abban nyilván a napokban érkezett ciklon keze van. Még mindig csupa víz mindkét térdem és azóta már a bal könyököm is, érzem is őket, de a krémezés segít egy ideig, szóval éjszakára be szoktam vetni, hogy tudjak aludni. Az angina és a bedobogás is boldogít megint, de nem olyan gyakran, mint az elmúlt hetekben. Összességében nincs okom panaszra és ez maradjon is így. Faterommal is megvagyunk, mostanság nem öljük egymást. Igaz, vannak napok, mikor morog egész nap, de meglepően higgadtan sikerül kezelnem. A macskáknak megérkezett a karácsonyi ajándék. 😃 Kaptak egy mászókát. Annyira bejött nekik, hogy le sem szállnak róla, Eszti még vacsorázni sem volt hajlandó, mert ahhoz le kellett volna másznia.



A kutyák már tönkre is tették, amit kaptak. 😃 Alex állapota stagnál egy ideje (lekopogom), szóval a Karácsonyt is velünk tölti és remélem még Szilveszterkor is velünk lesz, azt pedig mégjobban remélem, hogy annál is tovább.
Most egy hangfalra gyűjtök, mert a jelenlegiek a végüket járják, meg amit venni tervezek, az nagyobb teljesítményű és van benne beépített színes fény, ami a zene ütemére változik. Az unokaöcsémnél volt szerencsém találkozni egy példánnyal és nagyon jól szól, szóval ha minden jól megy, március-április környékére összejön az ára, ha megszorítom a gatyámat.
A lényeg, hogy nincs most nagy gondom sem fizikailag, sem mentálisan és el ne kiabáljam, de a hétköznapokban sem történt gond mostanában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése