2020. július 28., kedd

Itt sincs nyugtom 😠


Gondoltam nem csak annyi haszna lesz a kórházi befekvésnek, hogy kicsit helyreraknak, hanem mentesülök Gyula (faterom, de már okádnom kell ettől a kifejezéstől is, szóval innentől tényleg egy idegen a számomra és a keresztnevén fogom említeni) mérgező dolgai alól. A nagy frászt, itt is gondoskodik arról, hogy ne legyek nyugodt.
Vasárnap este is csinálta a cirkuszt.
Feloltotta a szobájában a villanyt, majd kiment wc-re. Mikor jött vissza puffogott, hogy nem húztam el a sötétítőt, belátnak. (Ha nem tartana cigányputrit, nem lenne mit takargatni...) Mondom a te szobád, miért én húzzam el nálad a függönyt? Azt mondja de a villanyt én oltottam fel. Kérdezem mi van?! Az te voltál! Azt mondja minek oltotta volna fel, mikor kiment wc-re? Mondom honnan tudjam?! Nem én voltam, fogd már fel! Hajtotta, hogy én voltam és hülye vagyok. Be nem látná, hogy időnként szenilis, meg nem tudja mit csinál és nekem nem hisz soha.
Eljött a hétfő reggel, a kórházbaindulás ideje, már szinte vártam, főleg mivel szokás szerint bolondok háza volt, mert húzza az időt, meg a kuplerájban mindent elkever mindig és megy az idő a keresgéléssel is, persze a hangulatról is gondoskodik. Rajtam keresett valami papírt. Mondom én nem raktam el semmilyen papírt. Megint kezdte a 'gyanúsítgatást', meg a balhét, hiába pofáztam, hogy fingom sincs mit keres. Persze aztán megtalálta beesve a lomjai közé, mondom ugye-ugye? Néha hihetnél is nekem... Persze reakció nuku.
Gondoltam jó lesz a kórházban, kicsit megpihen az idegrendszerem is, bár ez naiv gondolat volt, mivel mindig felcsesz bent is. Most is úgy felhúzott, hogy jól összevesztünk és elhúzott haza. Van egy látogatási idő fél 11-től délig és egy 3-től 5-ig, remélem nem jön be délután is boldogítani.
Mondta, hogy az egyik kiskutya hajnal óta nyekereg, nyeklik-nyaklik mint egy rongy, hányt, meg nagyon szarul is néz ki, lilul, hűl, szerinte haldoklik, de megvárja az estét (!) és beviszi a dokihoz. Mondom ne élesztgesd újra és kínozd, mint a másik kettőt, ne is kísérletezgess rajta, ne nyújtsd a vergődését! Estig nézed a haláltusáját?! (De így aligha éri meg az estét ugye...) Mondom mit vársz, mit tesz az orvos egy haldoklóval szerinted?! Azt mondja adott neki fokhagymát, meg féreghajtót, hátha férges. HÁTHA?!?! Mondom ez nem Tipp-mix, szenved egy élőlény, hahó! 😩😠 Azt mondja biztos a hasa fáj, mert kemény is, de az majd segít és én sem ölném meg pl. a hasfájós gyerekemet. Mondom te okos, azért a kölkök ártalmatlan hasfájása és egy kölyökkutya VÉLT hasfájása közt van némi különbség, honnan veszed, hogy az a baja?! Ha pl. bélcsavarodása van, azon nem segít semmilyen csodaszer, meg az, hogy a kedvenced az a kiskutya! Az sem biztos, hogy a hasa a fő gond, az lehet egy mellékprobléma is. Hajtotta a baromságait. Megmondtam neki most is, hogy Isten óvjon attól, hogy egyszer úgy haldokoljak, hogy tőle függök, mert egy szadista. Persze megsértettem Őfelségét, mert nagyon érzékeny a kritikára, meg arra, ha szembesítik a hibáival és azzal, hogy nem áll mások felett. Mondtam neki, hogy okádnom kell az egész 'családomtól', mert önző, hideg és fölényeskedő emberekből áll, vele az élen. Azt mondja ez nem hidegség és nem önzés. Mondom ja, végülis egy őrültnek sem tudod megmagyarázni, hogy az, mert tagadni fogja. Azt mondja ő nem önző. Itt hagytam abba a 'társalgást'. Ettől a végtelenül csökönyös, nárcisztikus, egoista, hatalmaskodó lényétől agyvérzést tudok kapni! Megmondtam az arcába, hogy undorító, ahogy megint hatalmaskodik egy tehetetlen élőlény felett és hogy egy képmutató állatkínzó. A tököm tele van azzal is, hogy folyton morog, idegbajoskodik.
Kaja is alig van otthon lassan egy hete, mert elfogyott a pénz, ide sem tudtam semmit hozni, a kórházi koszt meg nem elég - de több, mint ami otthon jutott mostanság. Persze a munka továbbra is büdös, tudnám minek végezte akkor el a vagyonőrit? Még vagy egy hét, mire érkezik pénz.
Mindegy, téma lezárva, mert forr az agyvizem.

Ma megjött a laboreredmény, a hemoglobin és vas megint gáz, pótolni kell őket. A vesém nem vészes. Kapok valami infúziót, meg az értágítót is kapom péntekig, az mindig egy 5 napos kör.
Éjjel behoztak valakit mellém, szóval nem aludtam jól, mert zsongás volt a kórteremben. Hajnalban meg már keltettek slagolni, lázat mérni, stb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése