2020. március 18., szerda

👍

Úgy néz ki, megmaradok. 😆
Viccen kívül: majdnem rendbejöttem már, szóval jót tett a diéta. Már nem szúrkál a gyomrom, bár még fájdogál és ugyan nem kívánok semmit, de ettem könnyű dolgokat, mint szalvéta, vatta, stb. 😆 Szóval ettem egy kis zőccséglevest' tegnap is, ma is, meg 2 mini amerikai palacsintát és bennem maradt minden, úgyhogy a nehezén túl vagyok.

Asszem' veszek egy nyugágyat, ebben a fasza tavaszi időben majd jó lesz.
Valójában a fateromhoz kellene egy... Bakker, kiakaszt a víruspánikjával! Én is nagyon jól tudom, hogy nagy gebasz van, de mi a rongybatekert francért kell NONSTOP erről beszélni, meg olvasni?! Nem struccpolitikát folytatok, egyszerűen felesleges, mert attól nem lesz jobb, max. becsavarodik az ember. Én higgadt vagyok, de amit ő művel, az sok(k)!
Minden reggel arra ébredek, hogy ezer decibellel telefonál a Gabival és ez a téma, tegnap már engem is eltemetett, meg tudomisén. Ha eddig nem ment volna eléggé az agyamra (de, nagyon is), akkor ma betette a kaput. Tudni kell, hogy én alapból is gyakran krákogok, meg köhögök, hol a reflux, hol az allergiák, meg a hideg ház miatt, a tüsszögéssel ugyanez a helyzet. Most is már hetek óta köhécselek, meg néha el-eltüsszentem magam, kis orrfújás is szükséges néha, de ennyi. Na most a fater - persze miután többórás neten böngészés után kellően felspannolta magát vírusügyben - beszólt, hogy vajon mitől köhögök (arra célozva, hogy benyaltam ezt a szutykot). Mondom neki jó reggelt kívánok, csak néhány hete köhécselek-tüsszentek, de jobb későn észrevenni, mint soha... Azt mondja nem igaz, eddig nem csináltam. Mondom aki folyton bele van gyógyulva a mobilja kijelzőjébe és külvilág nuku, az nem is emlékezhet, elég durva, hogy egyfedél alatt élünk és nem veszi észre, hogy hetek óta köhögök. 👏 Aztán kb. 5 perc múlva tüsszentettem egyet. Na, ez adta a lovat a hülye tévképzete alá, egyből vírusos lettem és vegyek fel maszkot, meg álljak távol tőle, ne fogdossak semmit, stb. Mondtam neki, hogy kezeltesse a szorongását, meg a pánikját, mert ez már beteges. Leordított, hogy én is egy vagyok a sok idióta közül, aki nem veszi komolyan. Mondom a komolyanvétel és az eltúlzott reakció között van némi különbség... Minden tüsszentésemnél (ami összesen 3 alkalom volt, hosszabb szünetekkel) gyanakvóan nézett rám, meg beszólogatott. Mondtam neki, hogy fejezze be a hülyeséget. Azt mondja ha most felhívná az illetékeseket, hogy ilyen tüneteim vannak, vinnének a karanténba. Az agyvizem itt már forrt, meg kb. lezsibbadtam a baromságaitól. Mondom neki vitess el, ha akarsz, majd körberöhögnek, ugyanis influenzaszezon van + asztmás allergiám van + könnyen meghűlök, szóval persze hogy köhécselek-tüsszentek olykor + nincs se lázam, se gyengeség, nem fáj a mellkasom, úgyhogy ez valóban mind tutibiztos koronavírusra utal... Ráadásul túl van terhelve a rendszer, szóval biztos elvisznek olyan tünetekkel, amik inkább az influenzára hajaznak + a koronavírus fő kritériumaiból egy sincs jelen.
Azt mondja el is vitetne, de nem tehetjük meg, mert akkor őt is elviszik, mivel kapcsolatban van velem és nincs ki gondoskodjon az állatokról. Eskü' nem százas! Magyarázhattam neki, elkönyvelt potenciális fertőzöttnek. Na ilyen az, amikor már káros a neten lógás és a témába való belepörgés. 😬
Az is tök logikus, hogy én vagyok több napja bezárkózva (önként, mert már a szomszéd településen jár a kórság) és én vagyok fertőzött. 😃 Akkor már inkább nem ő, aki még ma is boltba ment... 😑 Fú, de fárasztó.
Igyekszem kizárni a dolgait, meg racionálisan szemlélni a dolgokat és nem hagyni, hogy lehúzzon. Vagy fel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése