Tudtam, hogy megint ez lesz

Borítékolható volt, hogy Szilveszterkor ismét rengeteg szerencsétlen állat fog megzavarodni és elveszni. Minden évben megtörténik és minden évben bosszant. Leginkább az izgat, hogy hol a fészkes fenében vannak azoknak az elveszett, kétségbeesetten futkosó, gazdáikat és az otthonukat kereső állatoknak a gazdái? Vannak felelős állattartók, akik odafigyelnek, akik legalább Szilveszter éjjelre beengedik őket, vagy legalább megkötik a kutyát/a macskát beengedik. Múltkor kicsapta a biztosítékomat, mikor ismét jött a szomszéd kutyája reszketve, nyüszögve és mikor szóltam neki, hogy fázik a kutya, ne hagyja kóborolni, meg elüthetik, közölte, hogy nem fázik és hogy csak nem üti el semmi. A jó életbe! Honnan veszi, hogy nem fázik?! Mondta a kutya, vagy mi? Mi az, hogy "csak nem ütik el"?! Ezzel el is van intézve? Rábízza a sorsra ahelyett, hogy megcsinálná a rohadt kaput, hogy ne szökjön a kutya. Hihetetlen! Be szoktuk engedni a kutyát, mikor jön hozzánk. Mi ez a hülye elmélet, hogy a kutya az csak kint lehet és nem fázik? Na, de visszakanyarodva a kóborló állatokhoz: hová figyelnek a szóbanforgó gazdák? Az állat nem játékszer! Az ember a gyereket sem hagyja a sorsára, ha nem tudja kire bízni, csak mert bulizni akar. Az állat is annyit ér! Ki és mikor határozta meg, hogy egy állat kevesebb, mint egy ember? Ki mondta, hogy nekik nem jár a nyugalom, a biztonság, finom falatok, meleg, stb?! Milyen elcseszett agymanés az, hogy a kutya nem jöhet be a lakásba akkor sem, ha halálra fagy, vagy a petárdák/tűzijátékok durrogása megrémíti? Vagy itt van mégegy példa: vajon érez az a szomszéd lelkiismeretfurdalást, akinek a kutyája négyszer szökött meg Szilveszter éjszaka, háromszor hazament, negyedszerre nem találták, keresték, pedig otthon volt, a kertben kapott szívrohamot! Azért, mert a kedves gazda nem engedte be a házba. Kinti kutya...
Ennyit nem érdemelnek meg?! Óvják a házat, egyben a gazdát, feltétel nélkül szeretnek, a maguk módján, a maguk eszközével védik a gazdát, annak dacára is, hogy egy réteg ennyire gondatlan és hálátlan velük szemben. Ez elkeserítő! Ne tartson állatot az, aki nem tud felelősséget vállalni és aki nem tekinti őket egyenrangúnak az emberrel. Az tartson állatot, aki szereti szívből, tudja mik a szükségletei és azokat ki is elégíti, vállalni tudja és akarja ennek a másik életnek és érző léleknek a gondozását, felelősséget tud és akar vállalni. A gyereket sem szarja le az ember, ha beteg lett és drága a gyógyszer, nem kezelteti, stb.

Nálunk a Szutykot nem érdekelte a durrogás sok éve, de a Füge félt tőle mindig. Most már szegény cimborám odafentről figyelt, de a Füge hol apámhoz, hol hozzám menekült. Remegett, mint a kocsonya, hiába dumáltunk neki, meg simogattuk, pedig ő bent volt! Sejthető, min mennek át a kizárt állatok. Megnéztem akkor éjjel is, hogy a Pistiék kutyája nincs-e nálunk, mert akkor beengedjük. Nem volt itt és azt beszéltük apámmal, hogy csak remélni tudjuk, hogy nem veszett el! (Szerencsére megvan)

Most nem akarok kitérni a petárdázók, ordibálók, buszmegállókat, kirakatokat beverőkre, úgysem fogom soha azt gondolni, hogy ez milyen buli. Inkább szégyen, hogy manapság seggrészegen és vandálkodva lehet csak bulizni. Milyen érdekes, régen is voltak fiatalok, voltak bulik, mégis tudtak lazulni ésszel, pia és egyebek nélkül. Ha jó a társaság, nem kell tuningolni a bulit. Megint elkanyarodtam.
Olaszországban, egy kisvárosban betiltották a petárdázást és csendes tűzijáték volt Szilveszter éjjelén az állatok miatt. Egyetlen kutya vagy macska sem szaladt világgá, rémületében!

Más:

Jó ideje rosszul alszom, össze-vissza. Általában hajnalban vagy reggel tudok csak elaludni, addig pörgök, de 4-5-6 óránál többet nem tudok aludni, aztán megint pörgök vagy 24-et legalább. Általában 2-3 naponta kimerülök és alszom, de akkor is maximum 5-6 órát. Tegnap megint kb. 24 óra pörgés után reggel fél 8-kor aludtam el, de fél 11-kor már felkeltem. Már hallucináltam a kimerültségtől, de nem tudtam aludni. Mintha nem tudna kikapcsolni az agyam, folyamatosan pörög.

A hangulatom is hol ilyen, hol olyan. Az alap olyan semmilyen, kicsit nyomott, aztán időnként a semmiből rámtör a nagy életkedv, optimizmus, tervek, szeretetroham (Tesóm felé, de igyekszem nem megfojtani), beszélek folyamatosan, apám még nem oltott le, de többször láttam rajta, hogy zizeg az agya a szófosásomtól, ilyenkor befogom. Nem mindig veszem észre magamat, de amikor igen, leállítom magam. Ha nem megy, akkor félrevonulok. Próbálok úgy élni, hogy ne zavarjak senkit. Amit tudok, befolyásolok. Na, megint csapongok. Azt akartam írni még, hogy befigyelnek ezek a felpörgések pár órára, aztán vagy közönybe csapok át, vagy melankóliába. Ilyenkor teljesen kiüresedem, nem érzek, nincs gondolatom, csak vagyok, vagy fáj valami, de csak nézek ki a fejemből. Zizeg az agyam. Bár, most annyira nem is durva a helyzet, csak már ki vagyok merülve. Az is idegesít, hogy hol kenyérre lehet kenni, hol pedig agyvérzést tudok kapni attól is, ha valami nem sikerül. Mindegy, szoktam sokkal rosszabbul is lenni. Szuicid gondolatok nincsenek (kopp-kopp), sem magamban teendő kárra nem ösztönöznek a gondolataim, kiborulás sem volt jó ideje. Annyi mindent akartam írni, de ezer gondolat tolong a fejemben.

Lényeg, hogy kupi van a fejemben és kimerült vagyok. El kell jutnom mókushoz, hogy csapjon oda az agyamnak valami olyan bogyóval, amit szedhetek, mert az eddigit el kellett venni.