A kezdetek

(Előtte még annyit, hogy egyhete hazaengedtek, teljesen jól vagyok.)

Reményeim szerint segít egy kicsit, ha tabuk nélkül leírom egy részét azoknak, amiket cipelnem kell.

A szüleim még nem voltak házasok (és végül nem is lettek), amikor családot alapítottak. Anyám mesélte, hogy a terhesség 6. hónapjában járt, amikor úgy döntöttem, hogy lecsekkolom a világot. Már akkor is türelmetlen voltam. 😉 Valójában az történt, hogy volt egy daganat a méhében, ami növekedett, de az volt a bibi, hogy közben én is nőttem és már nem fértem el tőle, így elindultam. Biztos már akkor is klausztrofóbiás voltam. 😆 '91. október 5.-én születtem meg oxigénhiánnyal, mivel fejletlen volt a tüdőm (is), ezért inkubátorba kerültem, ahol a nagynyomású oxigén miatt gond lett a szememmel, de megműtötték. Egyéb problémák is velem születtek. 4 hónapig fetrengtem a kórházban, mire hazavihettek, de anyu szerint még akkor is olyan voltam kinézetre, mint egy újszülött és kb. annyit is tudtam. Mesélte, hogy a 'nagyanyám' azt mondta "jobb lenne annak, ha meg sem maradna". Mint látszik, sajnos nem dobtam fel a pacskert. Mondta az anyu, hogy elég gyorsan behoztam a lemaradásokat. Van egy-két emlékképem csecsemőkoromból, pl. egy világoskék overallt ad rám, én meg bömbölve vergődöm. Meglepődött, amikor ezt elmeséltem, állítólag akkor csak 1 éves voltam. Emlékszem olyanra is, hogy fekszem a kiságyban és betakar. A többi emlékem már nagyobb koromból való. Kicsavartam a kiságyból pár rácsot és emiatt kizúgtam, de mivel oda volt készítve a fürdetővíz az ágy mellé, abban landoltam. Anyu szerint ekkor másfél-2 éves körül voltam. Apám mindig hozott nekem csokit, mikor jött haza este a munkából. Egyszer mondta, hogy "itt van a zsebemben, vedd ki" és mikor kivettem jött vele pénz is, ő pedig nevetve mondta anyámnak, hogy nézd meg, kizsebel! Esténként mindig birkóztunk fürdés után, vagy csikiztük egymást és egyszer jól szemen rúgtam, mert a talpamat csikizte meg. Mindig mondta, hogy masszírozzam meg a hátát - ez abból állt, hogy ráültem és püföltem. Elvitt kocsikázni is, volt egy fehér Zsigulink és fasza volt, mikor gyorsan mentünk. Néha bebújtam az ólakba, hogy keressenek meg. Közel 4 éves voltam, mikor megszületett a húgom. Egyszer beleszorultam egy hordóba. Emlékszem arra is, mikor az anyu tanított bringázni. Jó sokat zakóztam, de nem izgatott, rendületlenül próbálkoztam. Ezek még jó emlékek, de jöttek lassan a gondok, a veszekedések. Apám időnként ivott és olyankor balhé volt. Egyszer azt kiabálta nekem, hogy "dögölj meg, anyáddal együtt!" és halványan rémlik mintha az anyu védekezett volna, de alig emlékszem. Egyszer összepakolt apám és elment, én meg nem értettem semmit. Ekkor állítólag visszahúzódóbbá váltam, az óvodában is csendes voltam, bár amúgy is, meg mindig gyepált egy cigánygyerek, aki erősebb volt nálam. Nem szerettem óvodába járni. Nemsokkal később jött képbe az a büdös köcsög, ő tett tönkre egy életre, de nem rohanok ennyire előre. Átjárt, mert szomszéd volt - máskor is jött már át, de miután az apám nem élt már velünk, sűrűsödtek az ottlétei. Itt nekem kiesik a többi emlék, a következő az, hogy már ott lakott nálunk. Először még normális volt, de nem fogadtam el akkor sem, mert az apámat szerettem volna visszakapni. Ivott és olyankor tök hülye volt. Ha sírt a tesóm, akkor megrázta, meg velem is durván beszélt. Eleinte még csak ennyi volt, aztán már arra is vette a bátorságot, hogy kezet emeljen rám. Először még csak megszorította a karomat, később már megfogta az arcomat és megrángatta, amire mindig bőgni kezdtem, ő meg olyankor felkapott és benyomta a fejemet a hidegvíz alá, hogy kussoljak. Innentől nem volt megállás, az Anyuval is ordibált, főleg amikor rászólt, hogy ne bántson. Sokszor volt, hogy valamin felhúzta magát, pl. a húgom csinált valami rosszat és bántotta. Ha beszóltam érte, akkor megruházott engem is. Sokszor kaptam, volt hogy a húgom helyett is, mert "te vagy a nagyobb". Sokszor nem a fizikai ütés fájt, hanem az az érzés, hogy uralkodnak rajtam. Tombolt bennem az erős düh és lelki fájdalom, de akkor még csak bőgéssel tudtam reagálni. Olyan hevesen tört rám mindig, hogy nem hagyott levegőt venni, de csak én ijedtem meg, anyámék közönyösen bámulták, ahogy levegőért kapkodom.
Ami egy életre tönkrevágott az az, hogy állandóan nézett az a féreg, mint valami radar és utáltam hátatfordítani neki, mert úgy is éreztem a tekintetét. Később elkezdett simogatni is, de én akkor még azt hittem csak azt akarja kifejezni, hogy szeret, főleg mert azt mondta, hogy szereti a kisfiúkat. Egyre többször simogatott, de mindig csak akkor, amikor az anyu nem volt a közelben. Egyszer arra ébredtem éjjel, hogy az alsógatyámban van a keze. Tiltakoztam, amire abbahagyta. Visszaaludtam, majd újra ugyanerre ébredtem és utána befeküdtem az anyu mellé, hogy ne tudja folytatni, de nem mertem szólni. Másnap a f@sz befenyített, hogy ne szóljak, mert felköt a kamrában és nem is mertem szólni. Rettegtem kettesben maradni vele. A tesómat mindig vitte az anyu a szomszédba is, mert nélküle sírt, ami szerencse. Bár, ha fiúkra bukott az a kretén, akkor talán nem volt veszélyben, de ki tudja hogy hogy' működnek az olyan suttyók. Egyszer mennie kellett temetésre az anyunak és kénytelen volt rábízni arra a baromarcúra minket. Féltem, hogy majd megint néz, megint megfogdos, de szólni nem mertem, csak könyörögtem, hogy ne menjen el, de mondta, hogy muszáj. Nyilván nem hagyott volna ott, ha tudott volna a dolgokról. Mentek tovább a balhék, meg az ivás, már ekkor a tesóm is nagyobb volt, óvoda kiscsoportjába járt. Egyszer úgy összeverte az anyut az a gyökér, hogy alig lehetett felismerni. Nem tudom min robbant ki a veszekedés, csak emlékszem, hogy anyám a nevét mondja és hogy álljon le, majd csörömpöltek az edények és már tudtam, hogy megint baj lesz. Anyu kiabált, ekkor kirohantam és megrángattam a f@szkalap ruháját, ordítottam vele, hogy ne bántsa. Visszakézből olyan maflást kaptam, hogy szó szerint repültem a falig. Húgom üvöltött, mint a sakál, mert látott mindent és megrémült, mire az anyu beküldött minket a szobába. Sokszor vitték el a rendőrök, de mindig hazaengedték. Az ilyet nem engedném ki, főleg mert felbőszülve méginkább kiosztják az otthoniakat. Egyszer az anyuhoz vágott egy nagy befőttes üveget, pont a száját találta el, ami felrepedt. Volt, hogy a hajánál fogva húzta a földön, vagy megrugdosta és ezeket mi láttuk. Egy alkalommal ismét ketten voltunk otthon a nyomoronccal és undorító dologra kényszerített. Itt megszakad minden, gondolom az agyam innentől blokkol, vagy nem tudom. Nem mertem elmondani, hogy molesztál az a f@sz. Ekkor már jó ideje mentek a balhék és bevizeltem éjszaka, meg dührohamaim voltak, stb. (Húgom dettó.) Egy idő után nem bőgtem, mert rájöttem, hogy élvezi, de közben tiltotta is. Anyám is szólt érte, így mindent elfojtottam. A rettegésünkből táplálkozott és nem akartam etetni. Csomószor terrorizált minket az asztalnál is, pl. megszabta, hogy milyen gyorsan fogyaszthatjuk el az enni/innivalót. Emlékszem egy esetre, hogy ittam a tejet, az a p*cs meg felpattant, rám emelve a hangját, hogy "igyad már, a qrva anyádat!" és rányomta a poharat a számra. A húgomnak a fejét belenyomta a levesbe. Állandóan qrva anyázott, meg b@szdmegelt nekünk.