Megint elmaradtam az írkálással

Apám beviharzott 19.-én délelőtt, hogy megyünk a postára. Mondom nem lophat el. Azt mondja elintézte, kiengedtek arra az időre, csak igyekezzek öltözni. Pislogtam nagyokat, bár tényleg kiengedik az embert közeli helyekre, ha elég jól van hozzá, csak x idő múlva vissza kell érnie a kórházba. (Akkor még jobban voltam.) Boldog voltam, egyrészt utálom a váratlan dolgokat, másrészt miért a kórházból rángat el? Mindezt azért, mert "nem volt ideje" (hetek alatt sem...) a lejárt személyi igazolványát meghosszabbítani, személyi nélkül meg nem akarták kiadni neki a pénzt, csak úgy, ha én is ott vagyok, mert én igazoltam. Kérdezem miért nem írunk meghatalmazást, akkor nem kell elrángatnia. Szerinte az túl macerás, meg időbe telik, inkább menjek be vele. Jó, nem volt megterhelő, mert a kórházból kilépve beültem a kocsiba, aztán a posta előtt szálltunk ki. Felvettük a pénzt, majd az ügyintéző számlanyitást javasolt a nevemre, hogy a későbbiekben elkerüljük a macerás dolgokat, de nem fogtunk bele, mert vártak vissza a kórházba, meg kezdtem szarul lenni megint. Visszaültem a kocsiba és meg sem várta míg beülök rendesen, a kezem még a kasznit fogta, ő meg már jó lendülettel becseszte az ajtót, ha nem rántom el onnan a kezemet, rácsapta volna. Nem ezen van a hangsúly, hanem hogy nem figyel és nem lát maga köré, csak a saját céljai lebegnek a szeme előtt. Azt mondja nem úgy kéne mozogni, mint egy 70 éves. Gőze sincs milyen, amikor a gyulladástól úgy fájnak az ember ízületei, mintha kalapáccsal szétverték volna és igyekszik minél óvatosabban mozogni. Ez az egész macera elkerülhető lett volna, ha meghosszabbítja az igazolványt rögtön akkor, amint lejárt, csak ugye fontosabb a volt barátnőjének ugrálni, meg a szomszédnak is, mi meg folyton szívunk, mert a mi dolgaink mindig az utolsók, vagy még azok sem. Segítsen, de úgy kell segíteni másoknak, hogy azért a mi teendőinkre is jusson idő és energia. A másik az, hogy nem önzetlen segítség, mert a volt barátnője pénzt ad, a szomszéd meg időnként cigivel segíti ki, szóval 'muszáj' neki pattogni az ő fütyülésük szerint, ha azt akarja, hogy segítsenek neki. Gusztustalan. Ha váltunk pár szót flegma és bunkó stílusban beszél, ha pedig kérdezem, hogy mi baja van azzal jön, hogy ne idegesítsem, ígyis ideges, mert annyi dolga van. Csicskul a Gabinak, meg a szomszédnak, ennyi a sok dolga, az ügyintézés is mindig ráér pont úgy, ahogy a fent említett eset is mutatja. Már csak akkor kapkod, amikor gond van abból, hogy halogatta. Volt ez a 'kaland' 19.-én és délutánra már kezdtem szarul lenni. Ez megy egy ideje, estére viszont nagyon nem volt jó, a vesém igencsak fájt, meg nagyon hányingerem volt. Nem vagyok panaszkodó, meg fájdalomcsillapítóevő valaki, így nem szóltam és nem is kértem semmit, de aztán már semmire nem tudtam figyelni, meg majdnem jött a vuk, úgyhogy akkor kértem fájdalomcsillapítót. Bekötöttek egy infúziót, meg nagyon fulladtam, úgyhogy kaptam oxigént is. Fokozta a 'kényelmet' a kifeküdt ágy, minden reggel úgy kelek fel, mint akit éjjel megkorbácsoltak. A vízhajtó gyakran kerget a retyóra, szóval emiatt sem alszom sokat egyhuzamban, mondjuk anélkül is sokat megyek, mert annyit iszom, mint egy ló. Ennek örülnek, meg hogy önként iszom ennyit és nem kell erőltetni. A vesémet másnap ultrahanggal lecsekkolták, meg egyebek, megint nyomatják az infúziót és annyiból jobban vagyok, hogy a hányinger megszűnt, nem fulladok, meg tegnap már nem fájt a vesém, szóval most megint kis javulás van. Tegnapelőtt már jobban voltam nappal, a vesém kevésbé fájt, de a lábaimat le tudtam volna vágni. A fásli tartott valamennyit, hogy kevésbé tudjon mozogni a térdem és ne tojjak be a mozdulatoknál, meg ha ráálltam a lábamra, viszont a lábszáramra és lábfejemre nem volt megoldás. A doki azt mondta, hogy ha az infúzió nem használt, akkor nincs több lehetőség, el kell viselni. Tegnap jobb volt, az a baromi erős lábfájás csökkent enyhe szintre, a vesém nem fájt és most sem fáj, szédülés viszont van bőven és megint nehezen kapok levegőt. Apám megint a haláltémánál volt, de közben totál nem tesz semmit azért, hogy apa-fia kapcsolat legyen köztünk. Mondjuk ha eddig nem volt, akkor most miért alakítaná ki? Talán már van ebben egy adag menekülés is a részéről. Tegnap hozott tiszta göncöt, de csak hadart, hogy mennie kell a Gabihoz. Szó szerint félbemaradt a mondatom, nem tudtam elmondani, mert ő elhadarta, amit akart, odaadta a szatyrot, aztán ment is el. A vérképem már sokkal jobb, az étvágyam is, most a vesém is nyugszik, úgyhogy javulás is van.