Bukta van!

Nem akartam már ezzel a témával foglalkozni, de most ismét felbosszantott az ügy, mivel rájöttem, hogy ki volt a névtelen kommentelő és nem néztem volna ki az illetőből ezt a sunyiságot. Szerintem nem tudtad, hogy rájövök, vagy csak nem érdekelt, mindenesetre lebuktál és megvan a véleményem rólad. Nem írom le a nevedet, de ha olvasod - van egy érzésem, hogy igen, mert ismerlek - akkor úgyis tudni fogod a mondandóim alapján, hogy tényleg tudom, hogy ki vagy, mondjuk ez már nem oszt nem szoroz, de elmondom, hogy mit gondolok. Mivel megszüntettél minden elérhetőségedet, amit ismertem - felesleges volt, mert ezek után úgysem keresnélek már -, így csak itt tudok neked írni, pedig ehhez senkinek nincs köze, viszont legalább tanulópénz lesz másoknak is, hogy vigyázni kell, hogy kiben bízik meg az ember. Nem is sejtettem, hogy te voltál a névtelen kommentelő, mert nem ilyennek ismertelek meg. Már kezdtem volna elfelejteni ezt a dolgot, mert gondoltam, úgysem derül ki, ki volt az. Gyanútlan voltam, írtam neked, de visszadobta a leveleimet a Gmailed. Nem is szóltál, hogy bajod van velem, fogtad és eltűntél, szó nélkül. Ez milyen dolog? Most már értelmet nyert, hogy miért is vetted magadra azt a mondatomat, hogy "voltak, akik rám untak". Ezek szerint te azt hihetted ezt olvasva, hogy én már észrevettem, hogy nem tudlak elérni és biztos rád céloztam a bejegyzésben. Elárulom, hogy egyrészt én nem vagyok sunyi, másrészt akkor még fogalmam sem volt, hogy te vagy, mert nem néztem volna ki belőled. Tegnap vettem észre, hogy sehol nem tudlak elérni, szóval ezzel is lebuktattad magad. Mindegy, nem izgat már, mert vannak, akik legalább tényleg ismernek, nem csak feltételeznek rólam valamit, meg nem támadnak le kérdezés nélkül. Ők BARÁTOK. Ahogy kihangsúlyoztad a kommentedben. Nem mertél, vagy nem volt benned annyi becsület, hogy a Gmailedből küldj levelet, megszüntetted és egyszerűbb volt ide írni, névtelenül, azt hitted, hogy nem bírom összerakni a képet. Azt hitted, hogy olyan hülye vagyok, hogy nem jövök rá, hogy te vagy, miután eltűntél, aztán megszüntetted a Gmail fiókodat is? Ismerlek, te magad árultad el nekem egyszer, hogy amikor valakire berágsz, mindig leváltod a Gmail fiókodat és törlöd magad mindenhonnan, megszüntetsz minden elérhetőséget, hogy többet ne érjen el. Ezzel buktattad le magad. Aljas dolog volt ilyen sunyin viselkedni, miért nem lehetett megmondani, hogy valami bajod van? Akkor változtattam volna, vagy ha nem kértél volna belőlem tovább, egy szavadba került volna csak. Elég gyerekesen kezelted le a helyzetet. Egy felnőtt ember őszintén elmondja, ha gond van, nem sunyiskodik és azt mered mondani, hogy nem érezted, hogy barátok lennénk? Bántottalak valamikor? Nem hallgattalak meg? Nem beszélgettünk? Nem kérdeztem meg, hogy hogy' vagy? Nem adtam tanácsot? Ha nem is írtam minden nap, másnap akkor is írtam, meg tudattam mindig, hogy nem vagyok jól, talán késni fog a válasz, de nem felejtettelek el. Mégis mit kellett volna még tennem? Nem jelezted, hogy nem jó így, továbbra is kerestél és vártad azt is, hogy én is keresselek, amit meg is tettem és nem szóltál, hogy valami nem jó. Te mondod azt rám, hogy nem vagyok őszinte? Mégis miből vontad ezt le? Aki nem volt őszinte, az te voltál, mert végig ültél a problémákon, amik belőlem származtak, nem is szóltál, hogy bajod van velem, aztán most fogtad, egyik napról a másikra eltűntél és itt hoztad a tudomásomra, elég bosszantó stílusban, hogy elég volt belőlem. Akkor ki az, aki nem őszinte? Egy szóval sem említetted, hogy valami gond van, továbbra is beszélgettünk. Ja igen, a másik: mégis mi volt az, amiből te azt vetted le, hogy én nem voltam veled őszinte? Kíváncsi lennék. Elég gusztustalan, amit tettél. Mindegy, legalább tudom, hogy hányadán is álltunk valójában. Ki tudja mióta játszottad már meg azt, hogy jól elbeszélgetünk, miközben dagadt benned a düh, velem szemben. Ilyen 'őszinte barátra' nincs szükségem nekem sem. Mindezt megspórolhattuk volna, ha már akkor jelzed, hogy valami baj van, mikor érezted. Akkor megbeszéltük volna, vagy ha nem megoldható, akkor elengedtük volna egymást, békében. Miért volt jó így bonyolítani a helyzetet, hogy névtelenségbe burkolózol, meg eltűnsz szó nélkül? Ha nem rakom össze a kis részletekből a képet, akkor most sem tudnám, hogy te voltál. Van neked lelkiismereted? Te nem is ismertél meg, mert kinézted volna belőlem, hogy itt célozgatok rád abban a bejegyzésben. Az meg a másik... miért nem lehetett kérdezni, hogy kire gondoltam? Mindegy, jobb így, mert ez a kis részlet is segített kirakni a képet, hogy ki is rejtőzik a névtelenség mögött. Már nem érdekel a téma, csak le akartam zárni, meg tudatni akartam veled, hogy tudom ki vagy, nem vágtad át a fejemet, hiába sunyítottál névtelenül. Ha van lelkiismereted, beszélgess majd el vele.