Mondtam, hogy ez lesz!

Hajnali negyed 5 van, 'kalandos' éjszakám volt. Éjjel fél 2 körül arra keltem, hogy apám csandrázik a retyón. Kimentem, kérdeztem, hogy hívjam-e a mentőket? Nem tudott szólni, mert öklendezett. Mondom fasza, hogy ismét megvártad. 2 napja szenved a gyomra miatt, de cseszett orvoshoz menni megint, 4 napja hívtam rá újra a mentőket, bevitték, de megint hazajött, holott mondták, hogy még nincs meg a baj és újra rosszul lehet. Tessék, megtörtént! Pont tegnap mondtam neki, hogy talán gyomorfekélye van, azzal sem kéne játszani. Mintha meg sem hallotta volna. Tüntetőleg a macskát kezdte simogatni és neki magyarázott. Mondom persze, megint tereljél csak! A tegnapelőtti napot teljesen átaludta szinte, a tegnapot is majdnem. Mondtam neki, hogy menjen orvoshoz, de nem. Ilyenkor tudnám elkapni és megrázni, hogy térjen már észhez és ne játsszon! Tegnap is pihent egész nap, aztán éjjel rosszul lett. Csak hányt és hányt, már majdnem elájult. Mondom neki hívom a mentőket, ha tetszik neked, ha nem és bentmaradsz a kórházban! Bejött a szobámba, ledőlt az ágyamra, azt mondja adjam a szemetesvödrömet. Reméltem, hogy jól fog célozni, de végül nem használta. Miután összeszedtem neki a kórházi holmikat, lementem, hogy várjam az ügyeletet. Vagy félórát álltam lent a hidegben alvós szerkóban, mivel álmomból keltett az öregem rosszulléte. Feljöttem és párperccel azután jött az ügyeletes kocsi, szóval lementem eléjük. Feljöttünk, nyitnám a bejárati ajtót, erre beleütközik a fürdőajtóba, mert ki volt nyitva. Be akarom lökni, megakad. Kérdezem mi van itt? Erre apám: én! A földön feküdt. A mentők felsegítették, betámogatták az ágyamra, addig a másik mentőnek diktáltam az adatait. Aztán kijött a másik is, beszéltek, apám közben szólt, hogy fázik, adjak mégegy takarót. Kérték a TAJ-kártyáját, de nem tudta hol van, én meg égtem helyette is, mint a reistag. A doki be akart adni neki farba valami injekciót, erre elkezdi, hogy nem lehetne máshová? Mondom apu, ne már! Nyilván máshová adnák, ha lehetne! A doki rámnézett és vigyorgott. Mondtam neki, hogy engedje magát bevinni, én nem csinálom ezt így tovább, ez megy hetek óta, meg miért kellett megvárnia, amíg ekkora baj lesz?! Vizsgálták, kikérdezték, mondta a doki, hogy valószínűleg hasnyálmirigy gyulladása van. Ők csak ügyeletesek voltak, szóval hívtak mentőautót, mondták, hogy kb. 2 órán belül megérkezik. Elmentek, én meg mondtam az öregnek, hogy ilyet mégegyszer ne csináljon! Kezdte, hogy ne idegesítsem. Legszívesebben ráordítottam volna, hogy már megint csak magával foglalkozik. Vettem fel pulóvert, meg cipőt, hogy a mentőket ne egy 60 kg-s jégtábla várja. Már lent voltak a kapuban, szóval jöttünk is fel. Kikérdezték apámat, megnézték a papírt, amit az ügyeletesek megírtak és mondták apámnak, hogy öltözzön. Lekísértem, vittem a cuccait, aztán feljöttem, de vihettem le a kutyát is, mert nyöszörgött, aztán feljöttünk és várt a nemes feladat, hogy feltakarítsam a hányást. Már 4 körül volt, mire mindennel végeztem. Kellett Frontin de most kevesebbet vettem be, tanulva a múltkori esetből, hogy két lépést sem tudtam megtenni anélkül, hogy ne imbolyogtam volna. Állandóan rámrak olyan terheket, amiket nem lenne muszáj. Ha megint haza mer jönni anélkül, hogy engedné a kivizsgálást, olyan cirkuszban lesz része, amilyenben még soha! Már adagoltam neki, hogy ilyet mégegyszer ne csináljon, de persze az volt csak a fontos, hogy ne idegesítsem. Hajnali 5 óra van, ebből nem lesz már alvás, talán majd délután kifekszem, miután hazajövök tőle. Hetek óta zavartuk 4-en, hogy menjen orvoshoz, meg hagyja, hogy kivizsgálják. "Á, nem lesz baj."