Történések

Reagált a lakástulajdonos 12.-én, nem akar fizetni (ugye nem kötelessége), így viszont ki kell költöznie, ami szerepelt az irományban, amit kapott és többek közt azt írta a válaszlevélben, hogy átadja a kulcsokat, csak jelezze neki fater, hogy mikor tegye meg. Amikor apám az ügyvédnél volt május végén, kérte az ügyvéd, hogy keresse akkor is, ha nem reagál a tulaj és akkor is, ha reagál, szóval 13.-án felhívta apám és ma délutánra kapott időpontot. Megint érdekes az észjárása, ugyanis azt akarja, hogy majd kiadja albérletbe a lakást, egyrészt hogy ne álljon üresen, másrészt hogy legyen némi plusz lóvé, de lehetőleg ismerősnek akarja kiadni, hogy amikor Pestre akarunk/kell menni, akkor meg tudjunk szállni a lakásban, ne a Gabihoz kelljen mennünk, de mondtam az öregnek, hogy biztos marhára örülne egy albérlő - hiába ismerős lenne - ha időnként ott héderelnénk nála akár napokig. Persze ő most is tudta a tutit, mert jött, hogy "aki ismerősünk, azzal nyilván jóban vagyunk és ezért biztos nem bánná". Lezsibbadtam agyilag, szóval csak annyit mondtam, hogy sok sikert... Úgysem fog találni olyasvalakit, aki megfelel ezeknek a kritériumoknak, mert egyrészt alig van ismerősünk, mivel mindenkit elmar, másrészt nem valószínű, hogy van köztük olyan, akinek szüksége van albérletre, harmadrészt senki nem örülne, ha időnként a nyakán lennénk. Mivel a zsozsót akarni fogja a házfelújítás miatt, így ha ismerőst valószínűleg nem is talál majd, idegent fog végül beköltöztetni, de akkor nem fogunk tudni ott megszállni (én azt sem támogattam, hogy egy ismerős nyakára járjunk, mivel nincs jogunk hozzá csak azért, mert fater a haszonélvező, de ugye ő azt képzeli, hogy mindenhez joga van), szóval nem fog összejönni, hogy majd ott hédereljünk, hiába akarja. Egy fenékkel két lovat nem lehet megülni, úgyhogy vagy nem adja ki és akkor bármikor használhatjuk, cserébe nincs zsozsó és a lakás hónapokig üres (bár, már kitalálta, hogy a Gabinak szól és ő majd ránéz időnként), vagy kiadja idegennek, akkor ugye van zseton, de nincs 'szálloda', persze egyik hasznot sem akarja elengedni. Én már nem papolok, mert lehetetlen abba a végtelenül csökönyös fejébe beleverni dolgokat. 🙄 Most egyelőre azt találta ki, hogy ha megkapja a kulcsokat, akkor egyelőre mi fogjuk használni, amikor Pesten vagyunk, de ahogy mondtam, mielőbb akar albérlőt. Kitalálta, hogy mivel most nem fogunk a Gabitól függeni szállás terén, így 'szabadok leszünk' (mert ha nála vagyunk, sehová sem megyünk, mert megsértődik, meg fatert leuralja, az az okos meg hagyja is magát, mivel haszna van a Gabiból 🤮), szóval kitalálta, hogy felmegyünk Pestre pár napra és csinálunk már valamit, pl. hajózunk, meg elvisz végre az Aeroparkba, stb. Persze én már azt sem hiszem el, amit kérdez, szóval ezt sem, mert évek óta megyünk valamerre, de valóban rohadtul ideje lenne már valami programnak, mert hosszú évek óta itthon rohadunk állandóan és még ő sem öreg, de én pláne fiatal vagyok ahhoz, hogy a sok fal között rohadjak nonstop. Na, ilyenkor baromira dühítenek a korlátok, hogy nem tudok akkor és oda eljutni, amikor és ahová szeretnék. Mindegy, ezt dobta a gép, ezért nem is pörgök rajta, csak néha felcsesz a kiszolgáltatottság is, meg ez a nagy semmi, az unalmas mindennapok. Azért megoldom a magam módján a külvilággal való összekapcsolódást, YouTube-on nézek utazós vlogokat, így mégha csak virtuálisan is, de eljutok sok helyre. Nyilván nem pótolja a valódi szabadságot, valódi élményeket, de a semminél jobb és hatásos is, mert mindig magukkal ragadnak azok az utinaplók és azon kapom magam, hogy kikapcsoltam, pszichikailag ott voltam az adott helyen, ez pedig sokat segít, mert ki tudok szakadni a valóságomból. Egy 26 éves srác tartalmait követem YT-on, ide-oda repked a világban és amellett, hogy általa eljutok helyekre, még a repülést is élvezheti a mindig is pilótának készülő formám, mert a srác azt is felveszi. 👍 Lényeg, hogy nem engedem, hogy a fizikai, jogi, meg fater által rámkényszerített korlátok mindent elvegyenek, keresem és meg is találom a módját annak, hogy hogyan elégítsem ki az igényeimet - már amiket módomban áll. Nem az számít, hogy személyesen nem élhetem át, hanem az, hogy virtuálisan mégis. Mindig töltődöm az ilyen alkalmak által is és ez a fő, annak kell örülni, ami megadatik! Persze nem egy netes idegentől kéne ezeket megkapnom, hanem fateromnak kéne átélhető élményekhez hozzásegítenie. Nem azt várom, hogy mindjárt 62 évesen naponta hurcoljon valahová, de az se' oké, hogy évekig nem visz, miközben ő azért eljár időnként pl. horgászni. Remélem, hogy ezúttal tényleg be is tartja a szavát, bár addig nem hiszem el, míg el nem indulunk. Az észjárása itt is érdekes és megint kiütközik a saját szabályai szerint játszás, mert amikor kérdeztem, hogy miből akarja a programokat finanszírozni, benyögte, hogy elvesz a temetési költségekre félrerakott pénzből, aztán majd a következő havi pénzből visszarakja. Mondtam neki, hogy bármikor kérhetik a zsetont (persze azóta sem érdeklődött az illetékeseknél, hogy mi ez a nagy csend, várja a sültgalambot, meg benyögte, hogy addig jó, mert nem kell fizetni...), mondtam, hogy ne nyúljon a pénzhez, előbb legyen majd kifizetve az (egyelőre ismeretlen) összeg, aztán lehet félrerakni kikapcsolódásra, mire ilyet szólt, hogy "leszarom! hetek óta várunk és nem történik semmi, úgyhogy most majd ők várnak!" Azosztigen'... 🤔 Mondom persze, ez nyilván így működik. 😁 Nem csoda, hogy időnként seggberúgják valami hivatalos helyről érkező levélben, mert valamit nem intézett el, vagy nem fizetett be, meg hogy ott tart, ahol tart. Azon az elven éli az életet és aszerint csinál, vagy nem csinál dolgokat, hogy "neki senki ne mondja meg, hogy mit tegyen/ne tegyen". Na ja, egy fokig oké is ez az elv, csak ő túltolja. Ő nem hajlandó alkalmazkodni, de azt elvárja, hogy a világ hozzá alkalmazkodjon. Na, mindegy, én nem támogatom a félrerakott zsozsóból való kikapcsolódást. Ez is poén, hogy én évek óta magyarázok, hogy húzzunk már el valamerre, de hiába magyaráztam, ám most, hogy ő is akar programot, nem számít még az sem, hogy a pénz másra kell. Ez is tipikus nárci' működés. Remélem tényleg felmegyünk Pestre kikapcsolódni, de én úgy képzelem, hogy majd akkor, amikor arra lesz félrerakva lóvé.

A remisszió továbbra is tart. 👍 A frontok okoznak kellemetlenségeket, de nem vészesek. Az idegrendszeremnek nem tetszik a meleg, belobbant a neuropátia (nem durván, nincsenek most azok a pokoli fájdalmak, csak égő, meg bizsergő érzések) és a végtagjaim sem mindig együttműködőek, meg a bal talpam nem szereti a terhelést kb. 2 hete, de ezek legyenek a legnagyobb gondjaim. Hó' elején volt egy görcsrohamom egyik este, de nem volt erős és nem is jött utána több, azóta sem. 👍 Nincs okom panaszra, előbbiek is csak amolyan dokumentációs céllal lettek feljegyezve.

A kutyakennel persze most sem készült el, tragikomédia. Az okától meg csak méginkább az; nem volt megfelelő fúrója az öregnek, így szokás szerint megint mástól függött ebben is, persze szidni tudta a Gézát, hogy mindig elfelejti odaadni és nem lehet haladni. Szerinte most is a Géza a ludas, mert miatta csúsztak az építéssel, ugye mindig más a hibás mindenben... 10.-én jutott csak eszébe, hogy vegyen egy fúrót, ami 12.-én meg is érkezett, szóval megint totál feleslegesen ment el majd' 2 hét a semmire, mert ahogy megjött a holmi, felkerült a kennel teteje. Persze még mindig nincsenek kint a kutyák, mert most meg elfogytak a csavarok és kell venni, hogy a kutyaházat össze lehessen rakni, de legalább mostmár tényleg csak az van hátra. Tudnám, hogy minek mondta akkor hó' elején, hogy "holnap elkészül", ha még a tető sem volt fenn, a kutyaház sem volt meg, stb. Rohadtul fárasztó egy fazon. 🙄 Oké, én sem vagyok különb, csak máshogy' vagyok nehéz eset, szóval befogom. 😁

Mostanság lecsekkoltam a padlót, 2× is befigyelt a BPD-s őrület, meg nagyon sötét gondolataim támadtak és majdnem visszaestem az önsebzés szintjére is, de a Tesómnak tett ígérethez való hűség és persze némi józanon maradt agysejt megakadályozott benne. Egyrészt fater volt az ok, másrészt egy nagy teher. (Amiatt nem tudok elmenni innen, bár már közel járok ahhoz, hogy lépjek még akkor is, ha minden összeomlik miatta az életünkben. Ez így zavarosan hangozhat, de konkrétumokat nem írhatok.) Pár dolgot ki kell mondanom legalább itt. Nem panaszáradat, csupán egy kis gőzkieresztés a célom. Elfogyott az innivalóm, de felénk undorító a csapvíz, mert sárgás és az íze is ocsmány, szóval nem isszuk, így marad a szóda, vagy valamilyen üdítő. Mondtam fateromnak egyik délután, hogy kell valami innivaló, mert elfogyott az üdítőm, erre elkezdi, hogy "majd holnap hozok". Mondom holnap?! Addig nem iszom, vagy mi? Elkezdi "igyál vizet!" Mondom azt a retkes vizet igyam, amit te sem iszol meg, meg amitől ment a hasunk... 👏 Elkezdi "ez van, iszod azt, vagy kibírod, míg holnap hozok valami üdítőt". Tényleg csak másnap reggel hozott, persze ha neki kell valami, én azonnal teljesítsem. 😡 Nyilván nem szoktam neki becsicskulni, mert egyrészt nem vagyok az alattvalója, másrészt a csakazértsem' elv befigyel, mivel dühít, hogy kiváltságosnak képzeli magát, meg hogy állandóan szívat, genyózik, stb. Slusszpoén, hogy aznap, amikor hozta nekem az innivalót, az övé is elfogyott és magának nemsokára hozott is másikat. 🤮 Beszóltam, hogy ráért volna másnap reggel, persze erre jött a szokásos "mindjárt jól szájbaverlek!" szöveg. Szánalmas. Ugye szó volt a kimozdulásról is, aztán mondtam, hogy fasza lenne strandolni, mert ezer éve nem voltunk és jó lenne úszni, erre elkezdte, hogy "mondtam, hogy vegyünk egy olyan 3 méter átmérőjű medencét", mire mondtam, hogy egyrészt abban nem lehet úszni és hiányolom már az úszást, másrészt az is egy program, egy kimozdulási lehetőség lenne, ha elmennénk valamerre strandolni, erre elkezdte, hogy "ha nem elégszel meg az itthoni medencével, akkor soha többet nem fogsz fürdeni, mert olyan helyre nem tudunk menni, ahol lehet úszni". Nem tudunk... mondom inkább nem akarsz! 😡 Szóbakerült nemrég az állapotromlás is (nem durva, inkább több kisebb kellemetlenség) és mondtam, hogy nem foglalkozom vele, mert amíg nem vagyok veszélyben, addig nincs gond, legalábbis én nem értékelem annak, mert már tudom mi jelent igazi problémát, ezért kicsire nem adok, erre elkezdi, hogy "én is leszarom, mert amin nem lehet változtatni, azon kár idegeskedni, pl. azon is, hogy nem haladnak a házkörüli dolgok, mert nem tőlem függ." Itt is kiütközött a nárcizmusa, mert sosem érdekli, amit a másik mond, vagy hogy a másikban mi játszódik le és mert egy totál más témát kevert az eredetibe, amivel önmagát igazolhatta. Méghogy nem tőle függ... Nem hát, nyilván más hibája minden és mindent másoktól vár. Naponta játssza el azt is, hogy az ember normálisan szól hozzá, vagy kérdez, amire ő nem képes normálisan reagálni, olykor kifejezetten támadó és amikor szólok, hogy nyugi már, nem kell egyből védekezni és támadni, akkor jön, hogy nem ő, hanem én kötekszem. 😁 Állandóan ő genyózik, mégis rámhárítja, jó nárci'hoz méltón. (A doki szerint ezt azért csinálja, mert nem akar szembesülni a hibáival.) Az Aeroparkos terv kapcsán mondtam, hogy jó volna repülni is és röhögve megjegyeztem, hogy szerencse, hogy tőle függ a közlekedésem, meg a komolyabb döntések meghozatala, mert különben már esélyesen kinyírtam volna magam, mivel mentem volna sétarepülni. 😁 Egyből kikelt magából, hogy mi az, hogy tőle függ, ne mondjak ilyet, mert nem tőle függ, hanem a dokitól! Mondom neki higgadj már le, úgy értettem, hogy te betartod a doki általi tilalmat és nem juttatsz el repülni, de nem fogta fel, hogy ez nem szemrehányás volt, beakadt neki az a lemez, hogy én ráfogom a dolgot és mit képzelek... 🙄 Mondtam neki, hogy megint egyből védekezik és támad, holott semmi rosszat nem mondtam, szó nem volt felelősségrevonásról, csak ő vette úgy. Jellemző, mert amikor valami tényleg az ő sara, annak a felelősségét is lepattintja magáról ugyanilyen támadó, hárító viselkedéssel, mivel képtelen a belátásra. Ehhez képest tegnap ő magyarázott nekem, hogy kifordultam magamból, meg hogy meg vagyok őrülve, ok nélkül támadok (aha, én 😂), csak mert jelezni merem minden alkalommal, hogy vegyen vissza, mert semmi rosszat nem mondtam. Mondtam neki, hogy ha kifordulok magamból, az nagyon nem ilyen, tudja jól. Már az Ildiék is megmondták neki a múltkor, hogy állandóan b@sztatja őket, a Zoli a legutóbbi ottjártakor hátatfordított neki végig, persze ő az egója miatt nem érti, mi bajuk van vele. Tény, hogy hülye egy famíliánk van, de abban igazuk van, hogy mindenkinek osztja az észt, mindenkit és mindent kritizál, irányítani akar mindenkit. Ez mind nem panasz, csak ki kellett mondanom legalább itt, mert neki nem lehet, ugye jön a szokásos támadással védekezés. A doki pár hónapja ajánlotta azt a naplót, amiben E/2-ben írjak fateromhoz, kimondva mindent, amit eddig el kellett és a jelenben is el kell nyomnom, mert nem hallgat meg, de képtelen voltam írni. Többször nekifutottam, azonban képtelen voltam elkezdeni, majd aztán 1× sikerült egy jegyzetet összehozni, de többet nem, mert már önmagában az rosszullétig lestresszelt minden alkalommal, hogy az íráshoz felidéztem, vagy valami miatt jött egy 'flash' arról, hogy mi olyat tett/mondott, ami dühít/nyomot hagyott, emellett az is keserűséggel vegyült tehetetlen dühöt váltott ki, hogy egy naplónak kell magyaráznom, mivel ő nem hallgat meg. Mondtam a dokinak, hogy képtelen vagyok írni, amire azt mondta, hogy ez azt jelzi, hogy elértük a gócpontot, mert nagyon érzékeny a terület, viszont amíg nincs vele foglalkozva, addig gyógyulni sem tud. Tiszta sor, de olyan irgalmatlanul felzaklat az egész, hogy jön egy önkéntelen blokk és szó szerint megnémulok/nem tudok írni, meg a gondolataim is mintha megsemmisülnének, amint próbálok foglalkozni a témával. Azt mondta, hogy a hasítás miatt van, azzal véd a tudatalattim attól, ami túl sok(k) volna a tudatomnak. 3× voltam a négyhetes terápián és ezek az erős blokkok ott is bekapcsoltak, szinte lehetetlenné téve a terápiázást és mondta az ottani doki, hogy kemény dió vagyok. Persze megnyugtatott, hogy nem lehetetlen a 'gyógyulás', csak rohadt lassú és kemény meló lesz. Nem érdekel, állok elébe, csakis az érdekel, hogy sikerüljön enyhíteni a dolgokat. Remélem, hogy egy nap tényleg képes leszek foglalkozni a területtel és elindulhat a javulás, az enyhülés. Ahogy mondtam fentebb, nemcsak fater a gond, van más is, de arról nem írhatok konkrétan. Volt ugye mostanság 2× mélyrepülés, de amikor kitisztult a fejem, átkapcsolt valami a toronyban és egyelőre sikerül menni tovább, van még bennem remény is, meg tudatosan is azon vagyok, hogy jobban legyek. Ugyan be-befigyel a mélység is a háttérben, de azon vagyok, hogy ne rántson le újból, egyelőre én vagyok az erősebb. 👍 Mindig csak 1 napot igyekszem 'túlélni', viszont ami tőlem telik, azt megteszem, mert meglátom a jót, vagy ha nem, akkor megkeresem, ugyanis minden napban van, mégha nem is nagy dolog. Ma pl. a névnapom lévén kaptam egy ismerőstől olyan repülős képeslapot, amin az egyik kedvenc géptípusom van, fateromtól csokit (igaz, nem magától tudta, hanem tőlem, mert mutattam neki, hogy az Ildi meglepő mód' köszöntött (ő se' szokott), de ugye fateromtól az is teljesítmény, hogy foglalkozott a dologgal, bár összezavar, mert egyszer ilyen, máskor meg alapszükségleteket is leszar), szóval a mai napban máris értek kellemes dolgok, valamik, amikből töltekezni tudok. Muszáj, hogy az ember kapaszkodókat és motivációt találjon ahhoz, hogy haladni tudjon előre. Baromira hiányzik a Tesóm, aggaszt is a csend, de az is motivál, hogy egy nap talán tud jelentkezni, szóval már csak miatta is ki kell tartanom. Az oké, hogy időnként pofáraesem, de amíg képes vagyok felkelni és menni tovább, addig nincs olyan nagy gáz. Eléggé sötét gondolataim tudnak lenni, de ide is érvényes, hogy amíg marad valamennyi józan agysejtem és emiatt nem cselekszem, addig jó. Nem fogom magam elhagyni, sem pedig tálcán átnyújtani sem a bordernek, sem semminek, senkinek! Amíg van erőm, motivációm, józan része az eszemnek, addig megyek tovább, mert nincs más lehetőség és férfi lévén amúgy sem lehetek gyenge, meg sem futamodhatok. Isten adja, hogy ez a józanság minél tovább kitartson! A napokban majdnem feladtam, de csak majdnem, szóval valami nem engedi, van bennem egy adag kiirthatatlan optimizmus és kitartás, remélhetőleg ez így is fog maradni! Az eszem józan felében a remény is él, hogy egy nap jobbra fordulnak a dolgok, talán lesz kiút ebből a csapdából, amiről nem írhatok konkrétan. Ami tőlem telik, beleadom a kitartásba. Ma épp' jobb napom van, szóval most az a lemez fut, hogy egyszer jobb lesz. EGYSZER JOBB LESZ! 🙏 (Ámen!)

Fater volt az ügyvédnél

27.-én, elindultak a folyamatok, aztán majd kiderül, hogy mi lesz a dolog vége. Állítólag nem köteles fizetni a tulajdonos, viszont akkor ki kell költöznie, illetve állítólag bármekkora összeget kérhetett apám, csak volt egy minimumösszeg, ami 7 és fél milkára jött ki a m² alapján, így annyit kért. Azt mondta, hogy azért nem kért többet, mert félő volt, hogy akkor nem fizet a tulaj, mivel így sem köteles. Állítólag a levél kézhezvételétől számítva 2 hete van, hogy reagáljon. A fejemet vertem gondolatban a falba, amikor fater elmondta, hogy van az a lakás, meg a haszonélvezeti joga és realizáltam, hogy hosszú évek óta feleslegesen szívat az életkörülményeinkkel, ugyanis ha hamarabb lép, sok kínlódást spóroltunk volna meg. Persze magát is megszívatta, de az szíve joga. Állandóan játssza a nagyokost, aki mindenkinél okosabb, mindent jobban tud, mindenkinek osztogatja is a kéretlen tanácsokat, de ha ekkora zseni, akkor miért ott tart mindjárt 62 évesen, ahol? Innen látszik, hogy csak egy tévképzet nála a talpraesettség, a lángelme, a tökéletesség. Már rég' kezdhetett volna valamit akár a haszonélvezeti jogával, akár annak megváltásával, de ő inkább mostanáig vergődött és vitt bele engem is a szarokba, mert kényelmesebb volt nem megmozdulni. 🤬 Ő persze nem fogadott el tanácsokat senkitől, támadásnak veszi azokat és ő is támad. Ez állítólag azért van, mert neki is sérült a személyisége és felépített helyette egy tökéleteset, ám egyes helyzetek ezt a hamis képet megingatják, mint pl. az előbb említett tanácsadás, mert emlékeztetik arra, hogy képes hibázni, valamint arra is, hogy ezt mások is látják és ilyenkor védekezőmódba kapcsol, védi azt a hamis figurát, amit alakít, azért támad. A nárcisztikusok csak látszólag kemények és határozottak, valójában meg vannak törve, meg bizonytalanok és ezért próbálják görcsösen fenntartani azt a hamis, tökéletes 'alteregot', amit létrehoztak. Visszatérve a helyzetre: amikor megkérdeztem, miért nem váltotta meg már sokkal korábban ezt a jogot, az volt a válasza, hogy "a f@szom akart foglalkozni az egésszel, macerás is, meg amúgy sem lett volna miből lezongorázni a folyamatot." Aha, mert az nem macerás, hogy évek óta szarabbnál szarabb helyeken vergődünk ahelyett, hogy úgy élnénk, mint mások. 🙄 Ettől az örökös "há' miből?!" szövegtől is agyvérzést kapok, mert lett volna miből, ha tisztességesen dolgozott volna, amíg még volt lehetősége rá, csak ugye az a fránya lustaság... Fel nem fogom, hogy' működik az agya, de valami nagy gebasz van nála is. Évek óta a kezében volt ezek szerint a változás kulcsa, de inkább félredobta, mert meg kellett volna erőltetnie magát ahhoz, hogy változzon a helyzetünk. Neki jó a szar is, inkább beéri azzal, csak ne kelljen tennie a jobbért és ez mindenre igaz nála. Nem is beszélt eddig a lakásról, meg a haszonélvezeti jogáról, ami nyilván nem is kötelessége, de kíváncsi vagyok, milyen csontvázak fognak még előkerülni a szekrényből. 🤔 Ha kifizeti a tulaj a kért összeget, akkor átmehetnénk egy lakhatóbb kéróba, mondtam neki most is, de már a Gabi is mondta neki, hogy hagyja a francba ezt a pénztemetőt, meg a méltatlan életkörülményeink miatt is mindig felhúzza magát. Ha lesz rá pénz, de mégsem megyünk át egy jobba, akkor tényleg ostoba apám. Persze ő hajtja, hogy ez a ház nagy és felújítva elmegy akár 18-20 millióért is, nem fogja fel, hogy ahhoz, hogy olyan állapotba hozza, nem lenne elég 7,5 millió sem, mivel kb. minden szar, egy totális felújítás kell, beleértve a teljes tetőszerkezetet, ami önmagában is szép összeg, főleg egy ekkora kérón. Nem tudom melyik pizsamájában álmodta, hogy palotát varázsol pármillióból egy ilyen szinten lepusztult kecóból. Persze erre jött a következő agyzsibbasztó reakciója; azt mondja nem baj, megcsináltat 4-5 millióból annyi melót, amennyire futja (szóval nem is a teljes 7,5 milliót szánja rá), mert nem kell csilli-villinek lennie. Hú, bakker! 🙄 Egyrészt minek beleölni zsozsót, hogyha átmehetünk egy lakhatóba, másrészt ha csak valamennyire akarja felújíttatni, akkor hogy' akar 18-20 milliót kivenni belőle? Ő még nálam is irreálisabban tud gondolkodni... Azzal is jött, hogy maradunk és majd apránként elkészül. Már megint az a rohadt APRÁNKÉNT... 🤬🤬🤬 Ettől a szótól már tikkel és vérben forog a szemem, mert állandóan ezt mondogatja és az, hogy hatodik éve nemhogy nem haladt semmit a ház, hanem egyre szarabb (a napokban a terasz egyik tetőgerendája is beintett 👍), jól mutatja, mennyire sikerült "apránként" haladni a házzal. Még 7,5 millió ráfordítással is csupán ott tartanánk, hogy csak valamelyest lennének jobbak a körülmények, de ha még annyit sem szán rá (ilyen árak mellett pláne nemsok dologra fogja futni), akkor továbbra sem lesz rendben a ház, maximum nem lesz ennyire élhetetlen. Okosabb volna kapásból egy másikba átmenni, aztán ha annyira akarja, újítgassa ezt "apránként", de legalább akkor már normálisan élhetnénk végre! Nem igaz, hogy nem veszi észre, hogy "apránként" nem haladt semmit évek alatt sem, meg amúgy sem okos dolog arra várni a házban csövezve, hogy egyszer majd elkészül. Mindig ezt mondogatja. 🤬 Mondom neki, hogy persze, "egyszer majd", addig viszont csövezünk tovább, nem töltünk időt együtt, mert állandóan lefoglalja a ház (de nem tudom mit csinál, mert semmi nem halad), nem megyünk sehová, mert minden időt, energiát és pénzt abba öl, hogy kb. semmi se' változik, szóval nem is mozdulunk ki, nem élünk, nem is töltünk időt együtt, meddig akarja ezt folytatni?! Mondom neki, hogy ő sem fiatalodik, én sem egészségesebb leszek, meg persze én sem fiatalodni fogok, mit gondol, mennyi időt lehet még elpazarolni az életünkből?! Márpedig pazarolja mindezt, mert nem jutott a házzal semmire évek alatt sem, holott egy lakható ház nem vinné sem a szabadidőt, sem a lóvét, sem az energiát, legalábbis nem annyit vinne el belőlük, mint amennyit ez a ház. Azt képzeli, hogy ráér mindennel. Nem, rohadtul nincs több idő, élnünk kell, 6 év ígyis kárbaveszett! Persze a közös időtöltés is csak az én vágyálmom, mert milliószor megmutatta már, hogy amikor épp' ráérne, akkor sincs igénye apa-fia programra, vagy beszélgetésre, de tény, hogy így, hogy állandóan a putrit próbáljuk felszámolni, méginkább csak futólag integetünk egymásnak kb., annyira nincs közös idő, meg semmi. Azzal jön mindig, hogy ha veszünk egy másik, kisebb házat, akkor azt nem tudja jó pénzért eladni és akkor nem jutunk közelebb Pesthez. Egyrészt annak a másik háznak az értéke is nyilván emelkedne még az állandóan emelkedő ingatlanárak miatt, másrészt ha ezt mégis eladhatóvá tudná renoválni, mert "apránként" 🙄 újítgatná, akkor két házat tudna eladni és úgy már közelebb tudnánk költözni, de amúgy ezt nem fogja olyan jó pénzért eladni, amennyiért akarja, mert nem fogja tudni annyira rendberakatni, szóval feleslegesen akar bennemaradni. Szíve joga kib@szni saját magával ezredjére is, de velem nincs joga ismét megtenni. Persze mindig más tehet arról, hogy szarban vagyunk és amikor mondom, hogy nem mások hibája, akkor csak ordítozni tud, teljesen belázad és jön a szokásos szöveg, hogy "nem volt családi háttere", meg a "pénz nélkül miből, hogyan?!", de ezek hülye kifogások. Egyrészt nem ő lenne az első és utolsó sem, akinek a család nem akart, vagy nem tudott segíteni az elindulásban, másrészt ha akkora nagy ász, mint amilyennek előadja magát, akkor a fene nagy talpraesettségével és penge agyával hogy-hogy' itt tart, hogy-hogy nincs pénze? Nyilván ő is tudja, hogy nincs azon a szinten, azért kompenzál ezzel a hamis személyiséggel, amit felépített. A doki mondta, hogy mivel megváltozni nem fog az ilyen ember, a környezetének kell jól kezelni a megnyilvánulásait. Próbálkozom, már megtanultam ezt-azt. Na, mindegy, a lényeg, hogy meglátjuk fizetni fog-e a tulaj és ha igen, mit lép faterom, de azon leszek, hogy a költözés felé tereljem. Az a gond, hogy nem tudja mit akar, mert már többször is hajlott rá, amikor papoltam neki, de aztán legközelebb már vagy azzal jött, hogy nem tudja még, hogy költözünk-e, vagy kijelentette, hogy maradunk. Mikor-milyen kedvében van, aszerint áll a dolgokhoz. Persze közben panaszkodik, hogy már elege van a körülményekből, a kiadásokból, meg hogy nincs ideje semmire, szóval remélem, hogy ha ott lesz a lehetőség, akkor a költözés mellett dönt! Nagyon unom a baromságait, mostanában naponta küldi fel a fost az agyamba a hitegetéseivel (persze már azt sem hiszem el, amit kérdez), a hülyeségeivel, az állandó hárításával, stb.-vel. 😡 Azért igyekszem az idegszálaimat kisimítani utazós, repülős, vicces, meg urbex YouTube-videók nézésével, állataimmal való foglalkozással, filmnézéssel, zenehallgatással és talán rajzolni is fogok megint, ki kell használnom, hogy nem remeg a kezem és hogy a Raynaud is enyhült, nemsokára talán vissza is vonul, mert megérkezett a nyár.

Jobban vagyok a múltkorhoz képest, szóval nem a kórság okozta a szívpanaszokat, hanem az időjárásváltozás. Remélem még sokáig megmarad a remisszió. 🙏

'Dokumentációs' rizsa későbbre, viszonyítási alapként:
Tegnap volt egy PTSD-s 'flash', kb. fél óráig maradt fenn és próbált utána is visszatérni a fenyegetettségérzet és a menekülési vágy, de sikerült a jelenben maradni és tudatosítani, hogy már nem abban a helyzetben vagyok, nem akarnak ártani nekem, az a múlt, ez pedig a jelen. Az váltotta ki, hogy 2× bedörömböltek a szobám ablakán. Ettől újraéltem, amikor gyerekkoromban a Laci akart erőszakosan bejutni a házba és ugyanígy verte az ablakokat, meg volt, hogy hol őt, hol anyámat keresték valamiért dühösen és akkor is dörömböltek. Egyszer be is törtek hozzánk, anyám elbújt és nekem hazudni kellett, hogy nincs otthon, de estig nem mentek el és féltem, hogy megtalálják anyámat, aztán ártanak neki is, meg nekünk is a húgommal. Ez mind nem sirám, csupán az pár ok azok közül, ahol gyökerezik ez a "menekülj, mert ártani akarnak" üzemmód. Amint valami hatására jön egy ilyen 'flash', a pulzusom és adrenalinszintem felugrik, az izmaim megfeszülnek, légszomjam támad és feszülten figyelek minden neszre, meg úgy érzem, hogy bármikor, bárhonnan jöhet az ártalom, ezért dübörgő szívvel elkezdek menekülni, ami házon belül nem ad sok lehetőséget, de minél távolabbi, félreesőbb helyre megyek és síri csendben, mozdulatlanul várom, hogy előjöhessek, mert nem fogja fel az agyam, hogy nem fognak rámtalálni, vagy egyáltalán azt, hogy nem is akarnak ártani nekem. Na, ez az időutazás volt tegnap és kb. fél óra kellett, hogy lecsengjen a dolog, de mint mondtam, még utána sem éreztem magam biztonságban, viszont már a tudatom volt az erősebb, nem a tudatalattimba ivódott dolgok irányítottak, így sikerült nyugtonmaradni és felfogni, hogy elment az illető és nem jön vissza, meg hogy valószínűleg amúgy sem akart ártani. Az a gond, hogy ha fater is itthon van épp', akkor ráerősít az élményre, mert pont ugyanúgy nem megy ki és csendre int, mint anno az anyám, ezzel táplálva azt az érzetet, hogy valóban meg kell lapulni még mindig, ergo fenyegetés van még mindig. Persze ő nem azért csinálja, mert fél, mint anno anyám, hanem egyszerűen nem akar kimenni fogadni azt, aki jött, vagy pénzt adni az állandóan kuncsorgó piás szomszédnak, de mindezt olyankor nem fogja fel az agyam, mert nem a jelent és a valós helyzetet érzékeli. Nehéz elmagyarázni. Mintha egy részemnél beakadt volna a lemez akkor, amikor gyerekkoromban többször fenyegetve voltunk és ha jön egy hasonló, vagy ugyanolyan hatás, egyből ugyanaz a lemez kezd forogni, ugyanazt a helyzetet érzékelem, így a reakcióim is ugyanolyanok és kell némi idő, hogy visszaváltsak 'felnőttbe', meg az 'itt és mostba'. Ellentmondásos, hogy valós veszélyben higgadt szoktam maradni és le is tudom reagálni a helyzeteket, ahogyan kell (pl. amikor valamelyik nyáron egy csóka be akart mászni az ablakomon, nem fagytam le, hanem elhajtottam), míg ilyen vélt veszélyhelyzetekben, mint a tegnapi, megbénulok és menekülési vágy kap el. Mint kiderült, azért van ez így, hogy valós gond esetén higgadt vagyok, vélt esetén viszont egy űzött vadként viselkedem, mert éles helyzetben a tudatom irányít, a józan eszem, de amikor valójában nincs veszély, csak a traumatizált részem érzékeli úgy, olyankor az irányítja a reakcióimat is. Ez mind nem panasz, csupán lejegyeztem magamnak, hogy miként reagáltam, aztán egy esetleges későbbi fejlődésnél jó lesz viszonyítási alapnak. Az mindenképp' pozitív, hogy nem tudott újra leuralni, pedig próbált, de azon voltam, hogy a jelent tudatosítsam és fokozatosan elmúlt az a veszélyérzet.

Hihetetlen módon holnap elkészül a kutyakennel. 😄🙄 A macskáké is nemsokára meglesz elvileg.