az Öcsém! Elegem van ebből a rohadt évből; előbb a kutyámat és a fogadott Tesómat, most meg az Öcsémet vette el. Legyen elég, mert több veszteséget tényleg nem bírok el! Nem együtt nőttünk fel, sokévig nem is volt köztünk kapcsolat, de amióta volt, az jól működött. Nyilván nem tudott nagyon szorosra fűződni, de azért szerettük egymást. Ritkán tudtunk találkozni, de olyankor mindig éreztem hogy számítok neki és ez természetesen kölcsönös volt. Képtelen vagyok most többet írni. Egyelőre még tart a sokk és az egyben tart, meg az is tehermentesítette a pszichémet, hogy átaludtam az egész délutánt, mert olyan szarul lettem a hírtől, hogy le kellett feküdnöm. Belülről szaggatja a keserűség azt a részemet, amelyik már némiképp' felfogta a történteket. Felemásnak érzem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése