Kellett nekem megszólalni

Vicces. Tegnap írom, hogy tök fasza, nem volt rohamom már rég' (sacc/kb. 4-5 hónapja), erre ma hajnalban (ilyen még nem is volt) meglátogatott és nem érte be 1-el, mindjárt 3 kanyart lenyomott, mert annyi a magyar igazság. Istennek hála a ráadás elmaradt. A dokik többfélét mondanak, az egyik szerint az idegrendszerem a ludas, a másik szerint az agyam nem kap időnként rendesen vért/oxigént és ez bezavar neki, amire rohamokkal reagál, a harmadiknak sejtelme sincs az okról, de "nem tudnak segíteni, vészeljem át ezeket", szóval ilyenkor marad a türelem, kitartás, koncentráció és persze a hitem Istenben, hogy átsegít rajta!

Arra ébredtem hajnalban, hogy az öregem veszekszik a kutyámmal, mert nem hagyta aludni. Én is rászóltam félálomban, de virgonckodott tovább, amire éberebb lettem. Akkor éreztem meg, hogy furcsa, kényelmetlen a közérzetem. Nem izgatott, 'majd kialszom'. Aha, elképzeltem... Közben az öregem egyre jobban morgott, hogy aludni akar, meg fáj a feje. Próbáltam a haramiát leállítani, de éreztem, hogy valami nem oké, aztán jött a jól ismert állkapcsot szorító erős hányinger, szájkiszáradás, erős fulladás, erős szédülés és éreztem, ahogy gyorsul a szívverésem. Éreztem, hogy valami lesz, de nem tudtam mi. Megfogtam a csuklómat, hogy valóban kalapál-e a szívem, vagy csak úgy érzem, de gyorsan lüktetett, szóval bingó, valami tényleg történik bennem. A kutyám továbbra sem bírt magával, 'apám' hőzöngött, én meg éppen arra koncentráltam, hogy jobban legyek. Eközben befigyelt a 'kedvencem', a gyomromból a szívtájékomba száguldó adrenalinlöket, de most nem csak ott kötött ki, hanem az egész testemet elárasztotta. Itt vált világossá, hogy jönni fog a többi fos is, mert korábban is mindig ilyen hirtelen és erősen lettem rosszul, meg szétáradt bennem az adrenalin. Szóltam az öregemnek, hogy megint jönni fog a roham, erre elkezdte ingerülten, hogy jókor szólalok meg, majdnem elaludt már. Cseszd meg... Örülök, hogy felfogta a helyzetet. Le se' szart, nyugodt szívvel elaludt. (Kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy agyaljak, de mikor jobban lettem belegondoltam, hogy megint nyíltan és magasról leszar.) Ő békésen aludt, közben megérkezett a roham. Sacc/kb. 10-15 percet rázhatott, azalatt egyszer beszorított a szívtájékom és ez kiment a vállamba, majd onnan a felkaromba. Mantráztam, hogy nyugi van, túlleszek rajta, ahogy máskor. Erre koncentráltam, meg igyekeztem jó dolgokra gondolni, aztán egyszercsak abbamaradt a hányinger, meg a szájszárazság és fokozatosan a rángatódzás is, de a közérzetem ugyanolyan fos volt. Próbáltam elaludni, de pár perc nyugtom volt csak, mert jött a következő eresztés. Az enyhébb és rövidebb volt, viszont éreztem, ahogy hideg-meleg futkosik a végtagjaimban, kapcsoltam, hogy a keringésem se' oké és a tavaly októberi után egyből csilingelt a vészcsengőm, hogy nehogy megint összeomoljon, mert ugyanígy roham közben jött, bár ott erősen izzadtam, meg a fejem majd' széthasadt és nagyon kába is voltam, ezúttal viszont ezek nem játszottak. Ez csak pár perces volt, gondoltam jól van, egy kis utózönge, most már talán akkor aludhatok. Hülye Arnold megint elhitte, hogy nyugi lesz. Pár perccel később jött újra az erős hányinger, meg a többi és megint eltartott a rázkódás vagy 10-15 percig, de csak saccra. Úgy ráztam az ágyat, hogy az öregem csoda, hogy nem ébredt fel, mert az ágya az enyém végétől indul és összeérnek, biztos rezgett az övé is. Mondjuk ha ő alszik, akkor bomba is robbanhat. Nem tudom miféle rohamok ezek, mert tudatomnál vagyok, csak enyhén ködös a fejem, meg nem tudok beszélni és a rángatódzást sem tudom uralni. Nem olyanok, mint a tavaly nyári buszos, mert ott feszes görcsbe állt mindenem és nem éreztem a számat, meg a kezeimet, meg az mint kiderült TIA volt. Ez naponta jött egy ideig (remélem most nem kezdi el), meg itt nincs bénultság és a tudatom is tisztább. Jó kis barkochba. Könnyebben átvészelném, ha tudhatnám, hogy nem lesz belőle nagyobb baj, így viszont meredek átélni, mindig átfut az agyamon, miután tisztul, hogy vajon mi ez, mire képes még, miben fog még részesíteni és a legfontosabb kérdés; meddig bírja a szervezetem? Sosem félek, mert arra koncentrálok, hogy kijöjjek belőle, meg a hétköznapokban sem agyalok, de ilyenkor a vihar elülése után néha a markába fog a rémület és esetenként napokig nem ereszt, mert eszembe jut, mennyi oldalról les rám a baj. Nem szabad pedig így élni. Mindig igyekszem mihamarabb elterelni a figyelmemet. Már majdnem elmúlt a 3. roham is, mikor elaludtam végre, valószínűleg belealudtam, mert még enyhén rázott és utána se kép, se hang. Érdekes, hogy ezek után a görcsök után tök jót alszom, kb. mint akit lecsaptak, mint a taxiórát. Még van szar közérzet, szívtájéki nyomás, meg légszomj, gondolom a front a ludas. Fekszem, így jobb. Most fék behúz, egyelőre nincs robotolás, meg házfelújítás, mert degenerálódnom köll. :-D Az öregem holnap megy Pestre, ottalszik a Gabinál, hogy hétfőn tudjon menni intézkedni a pénz ügyében. Hogy' hívok mentőt, amikor épp' nem tudok beszélni? Az Ildi azt mondta rámnéz, de mi van ha akkor van baj, amikor nincs itt, vagy éjjel/hajnalban? Istenben bízom, hogy megóv és nem lesz semmi nagyobb gond, amit ne tudnék kipihenni.
Az öregem megint leszerepelt ezzel a hajnali dologgal. Megmondtam neki, hogy én is le fogom tojni, akármi baja lesz. Felhúzott tegnap este is. Bakancsban jár még mindig és az ilyenkor már gyilkos tud lenni, főleg nála. Szóltam, hogy mosson már lábat, meg 20 fokban ne hordjon bakancsot. "Nincs cipőm!" Mondom adok (nekem összegyűlt több pár). Azt mondja "nem kell, mert az enyémek nagyok rá és hogy' fog kinézni hat számmal nagyobb cipőben?" (Az a "hat szám" csak 1-2.) Mondom neki nem olyan nagy a különbség, addig kibírja, amíg vesz magának cipőt. "Nem kell." Nem izgatna, ha nem kéne állandóan részesülnöm a végeredményből. Alig várom, hogy átköltözzünk és elszeparálhassam magam.