3 és fél X, meg egyebek

Tegnapelőtt betöltöttem a 35. évemet, de nem vált ki belőlem semmit. Kérdezte az egyik ismerősöm, hogy mit kaptam, mire mondtam neki, hogy dührohamot. 😁

Voltam ma a 13. ülésen.

Szokás szerint felmérte a doki, hogy mi újság a legutóbbi ülés óta és mondtam neki, hogy pár napig kitartott a stabilitás, de hétfőn visszaestem (nem spontán, hanem volt oka), volt egy erős 'roham'. Azóta ugyan megint jobb, de azt nem mondhatom, hogy jól vagyok.

Azt mondta, hogy az idegrendszerem hétfőn megint vészüzemmódra kapcsolt, azonban megerősítette, hogy jól tettem, hogy visszavonultam és kizártam a felesleges ingereket, mert ugyan beszéltünk arról, hogy a visszahúzódás önmagában nem állítja meg a meltdownt, vagy a sötét gondolatokat, de segít abban, hogy lassan lecsillapodjanak.

Kérdezte, pontosan mi váltotta ki a visszaesést, mire elmondtam, hogy az öreg és elmondtam, mivel.

(A szakpszichodokikeresésről beszélgettünk, aztán elment itthonról. Hazajött, ránézett az ágyamra és kérdezte, hogy "mi ez a zsibvásár?!" A "játékokra" mutatott. Kérdeztem, hogy baj?! Azt mondja nem, csak már minden ott van. Mondom nem baj, a saját ágyamon vannak a saját cuccaim! Végül kibukott belőle az igazság, hogy valójában baj volt, hogy azok ott vannak és biztos direkt kipakoltam sorba, mert eddig nem játszottam ennyit, csak amióta "ezt a pszichológiai hülyeséget" felhozta a pszichológus és miért kell nekem őt (az öreget) félrevezetni? Kérdezem tőle, hogy mi van?! Egyrészt ne zavarja, hogy a "játékok" már hónapok óta vannak ott, az autizmus-téma szóba sem jött akkor még, másrészt nem "pszichológiai hülyeség", de ha ő ezt így gondolja, az elég gáz, harmadrészt senkit nem vezetek félre, csupán azért használok az utóbbi időben több "játékot" (stimulációs holmik) és naponta, mert sokkal stresszesebb vagyok, valamint azt is hittem, hogy kicsit lazíthatok a maszkon legalább itthon, de úgy tűnik, mégsem... Kényszeríteni akart, hogy pakoljam el a cuccokat és amikor megtagadtam, elkezdte összeszedni, hogy kidobja. Jól összebalhéztunk és még ő magyarázott, hogy ne üvöltözzek vele. Aláírom, hogy nem volt kultúrált mód, de amikor az idegeimet tépi, nem tudok nem kirobbanni. Na, a lényeg kb. ez volt, csak hogy tiszta legyen a kép.)

A doki szerint is igazságtalanul viselkedett az öreg és a meg nem értéssel is ártott.

Azzal, hogy megint nem tisztelte a határaimat és hülyeségnek nevezte az autizmust (amit amúgy másnaptól kezdve megint elismer és kereste ő is a megfelelő szakpszichiátert, szóval ember legyen a talpán, aki érti őt), megfosztott attól, hogy legalább itthon ne kelljen maszkolnom.

Undorító az is, ahogy nem mondta meg mi baja van, csak hogy „kupi van” az ágyamon, majd amikor mondtam, hogy az én ágyam és az én cuccaim, ergo az én dolgom mik vannak ott, kibukott a valóság, hogy valójában az zavarja, hogy elöl vannak a "játékaim" és egyáltalán hogy sűrűn használom őket. Kiprovokálta a dührohamot, aztán ő volt felháborodva miatta. 👏

Megerősítette a doki, hogy az ágyam és a stimmelő eszközeim a szabályozó rendszerem részei és amikor az öreg "zsibvásárnak" nevezte a cuccaimat, az nem csupán egy hülye megjegyzés volt, hanem egy direkt behatolás a biztonságos zónámba, ami azért váltott ki azonnali vészreakciót, mert az idegrendszerem úgy élte meg, hogy elvesztettem a kontrollt a saját fizikai környezetem felett. Amikor valaki mindezt gúnyosan elbagatellizálja, miközben előtte az ellenkezőjét mutatta, az a mókus szerint egy kiszámíthatatlan, bántalmazó helyzet. Csak létezni akartam a saját otthonomban, a saját ágyamon, a saját eszközeimmel, miközben ő hozta a kiszámíthatatlan, manipulatív játszmáit, majd elmenekült a konfrontáció elől.

Az az ún. gázlángozás, hogy "pszichológiai hülyeségnek" nevezte az autizmust, a doki szerint egy bántalmazó elhárító mechanizmus részéről, mert nem tudja kezelni a tényt, hogy a gyereke máshogy működik, ezért inkább megpróbálja eltagadni a valóságot. Amikor mégis szembesült az igazsággal, elkezdett kihátrálni, miközben engem állított be problémásnak a reakcióimért. Amúgy ő maga mondta, amikor először mondtam neki az autizmust, hogy "akkor nincs veled baj, csak máshogy vagy bekötve". Na! Ha szerinte is csak ennyi az egész, akkor mi a frász elől menekül? Vagy csak hazudott magának és valójában nem tudja elfogadni.

​A doki validált és azt mondta, hogy a hiba nem az én készülékemben van, nem az én reakcióm volt túlzás, hanem az a rejtett, passzív-agresszív nyomás a probléma, amit fater gyakorol rám, majd menekül a konfrontáció elől. Ő képtelen elfogadni a valóságot és a saját feszültségét rajtam vezette le. Elég durva, hogy eddig úgy tett, mint aki megért, aztán váratlanul 'lecsapott'. Kiszámíthatatlan és megbízhatatlan. A kiszámíthatóság, a biztonság és a szavahihetőség alapvető volna, de mivel ő játszmázik és álarcot vesz fel, totál nem látom, mire számíthatok tőle a következő pillanatban.

Azt mondta a doki, hogy amikor valaki látszólag elfogadó, de valójában rejtett játszmát folytat, az a legnehezebben kiszámítható helyzet és ennek a felelőssége az öreg vállán nyugszik. Szerinte fater azt hiszi, hogy minden teátrális, minden egy tudatos manipuláció, egy ellene irányuló színjáték, azért nem vesz komolyan időnként és azért gondolja előbbieket, mert ő maga játszmázik: ő az, aki rejtett üzeneteket küld (amiket én nem értek 👏), passzív-agresszív módon provokál, majd meghátrál és azt feltételezi, hogy én is/más is ezt csinálom/csinálja. (Fasza. 😡) Nem érti meg, vagy nem akarja megérteni, hogy egy neurodivergens idegrendszer számára a tárgyak, az önstimulálás, a környezet fizikai sorbarendezése nem egy neki szóló "üzenet" (csak ugye az ego, az "én-én-én" mindig elhiteti vele, hogy minden neki/róla szól), hanem a belső világ rendbentartása, a saját valóság megélése. Nem látja azt a háromévtizedes maszkolást, ami eddig folyt és most is folyik, nem veszi észre, hogy eddig azért "játszottam kevesebbet" (vagyis kényszerítettem magam "normális" viselkedésre), mert elnyomtam a saját természetes mozdulataimat/stb.-t, hogy ne lógjak ki mégjobban a sorból. Most, hogy elindult a diagnosztikus folyamat és végre értek sokmindent, próbáltam kicsit lazítani a maszkon, amit ő ezek szerint úgy él meg, hogy én "romlottam el", vagy "megjátszom magam előtte", holott csupán próbáltam megengedni magamnak olyasmit, amit eddig nem (sem) lehetett. Ő azt várná, hogy mindig, mindent fojtsak el, legyen szó bármiről; igazságok, ilyen-olyan érzelmek, késztetések, stb. Fel sem fogja, hogy már nem tudok mindent elrejteni és pont azért erősödnek fel dolgok. Amikor a működésemet és magát a neurodivergenciát lazán „pszichológiai hülyeségnek” minősíti, azzal nemcsak a jelenlegi időket érvényteleníti, hanem azt a sokévnyi energiát is, amit eddig is a mindennapos maszkolásba tettem.

​A doki visszajelezte, hogy ez az egész nem egy sima vita volt arról, hogy mi van az ágyon; ez arról szólt, hogy megtagadta a jogomat a saját valóságomhoz. Nemcsak a fizikai teremet rántotta szét azzal, hogy a tárgyaim elrakására akart kényszeríteni, hanem megkísérelte érvényteleníteni a működésemet, a diagnosztikus utat és azt az energiát, amit egész életemben a maszkolásba teszek.

Mondtam neki, hogy az öreg azt is mondta, hogy ciki dolgaim vannak.

Azt mondta erre, hogy ez is egy mérgező és bántalmazó megjegyzés és az, hogy cikinek bélyegzi a megnyilvánulásaimat, annak több oka van. Egyrészt fogalma sincs az autizmusról (és el is utasítja a megértését). Másrészt a saját belső szorongását és konformizmusát vetíti ki rám; retteg attól, hogy mit szólnának mások és hogy az hogyan festene az ő tökéletesnek hitt, merev világképében. A saját, külsőségek miatti félelmét vetíti rám. Harmadrészt érvénytelenít engem, mert amikor azt mondja, hogy valami ciki, ami nekem az egyensúlyt jelenti, azzal azt üzeni: "nem lehetsz az, aki vagy, mert az nekem kényelmetlen." Mindig is azt várta el, hogy legyek tökéletes a külvilág irányába.

A mókus szerint nem én vagyok szégyellnivaló, hanem az, ha egy szülő nem képes felnőni ahhoz, hogy elfogadja és védelmezze a saját gyermekét ahelyett, hogy bántaná és megszégyenítené a 'mássága' miatt. Megkérdezte, hogy miután mindezt kimondtuk, érzem-e, hogy ettől a megbélyegzéstől még nem vagyok értéktelen? Mondtam, hogy tudom, hogy nem az én szégyenem.

Amikor az erőm stabilan visszatér, azon fogunk dolgozni, hogy hogyan tudok méghatékonyabban határokat húzni a saját fizikai terem és az öreg passzív-agresszív behatolásai között. Azt mondta, hogy helyes az a stratégia, hogy elvonulok, ezzel fizikai határt szabva a manipulatív dinamikának.

Jött a Zoli is tegnapelőtt, eltüntette a nyílást a ház homlokzatáról. Majd még az OSB-lapok kerülnek fel ideiglenesen a födém helyére.

10.-én megint lesz Budapest-Budapest járat Ferihegyről. Jó volna, ha egyszer mégis engedne a Doki. 🙏