mert először nem volt miről firkálnom, azután pedig vagy agysejtem nem volt ahhoz, hogy két értelmes mondatot összerakjak, vagy pedig kedvem nem volt írni.
Úgy néz ki, hogy végre tényleg előrébblépünk a lakhatási körülményeket illetően, mert a sors váratlan fordulatot produkált. Na, ezért nem tudom igazán feladni soha a dolgokat, vagy magát az életet, mert mindig bennem van valahol tudatalatt a remény arra vonatkozóan, hogy lehet még jobb is, hogy minden holnap egy új esély arra, hogy történjen valami pozitív változás. Dióhéjban annyit, hogy miután az anyuval közös útjuk különvált, fater összejött egy másik nővel (abból a kapcsolatból született az Öcsém), össze is házasodtak és faterom haszonélvezeti jogot kapott a nő ingatlanára. A nő évekkel később meghalt, fater pedig azután jött vissza hozzánk. A lakásnak új tulajdonosa lett, de a haszonélvező apám maradt. Totál sügér vagyok az ilyen hivatalos dolgokhoz, szóval gőzöm sincs, mi hogyan megy, az alapján írok, amiket faterom mondott. Állítólag már vagy a 3. új tulajdonosa van a lakásnak, mert nemrég kapott valami papírt apám arról, hogy ezúttal valami kft. vette meg és itt jön számomra a totál kínai rész, szóval nem tudom értelmezni a helyzetet, csupán annyit fogtam fel, hogy meg akarja váltani a haszonélvezeti jogot és a kapott összegből akarja a házat felújíttatni. Kérdeztem, hogy miért nem vesz inkább egy lakható állapotú kérót, akkor egycsapásra megoldódnának a körülményeink, de ő mindenáron ebben akar maradni, mert nagy és felújítva szerinte elmegy majd akár 18-20 milkáért is, úgy pedig könnyebben jutunk vissza Pest közelébe. Beszélt valami ügyintézővel és kihallatszott, amiket a csaj mondott, többek közt az is, hogy mivel a haszonélvezeti jog erősebb a tulajdonjognál, akár be is költözhetünk a lakásba, de fater azonnal rávágta, hogy kizárt dolog. Miután letette a telefont, megkérdeztem, hogy miért nem akarja és kikelt magából, hogy ő nem fog a kertes ház helyett lakásba költözni, főleg abba a kis sötét lyukba, meg hová rakjuk az állatokat és amúgy sem akarja oda betenni a lábát többé. Mondtam neki, hogy én sem úgy gondoltam, hogy ottmaradnánk (már csak azért sem, mert állítólag csupán huszonvalahány m², egylégtérben lennénk és ígyis egymás agyára tudunk menni), de amíg dolgoznának ezen a házon (ami akkor nyilván nem a megváltott haszonélvezet összegéből finanszírozódna, mivel ha beköltöznénk, az az összeg nem járna), addig is civilizált emberek módjára élhetnénk végre, mellesleg Pesten lennénk és akkor a Doki is többször látna, meg el tudnánk menni ide-oda. Már ha elvinne ugye, de itt még ha hajlandó is volna, akkor sincs hová menni, mert egy szar hely, nincs semmi kikapcsolódási lehetőség. Legalább addig jobbak lehetnének a mindennapjaink, amíg ezt a házat felújítják, meg úgy a melósoknak is és nekünk is kényelmesebb volna, ha nem lennénk a házban, amíg dolgoznak benne, de hallani sem akar arról, hogy akár csak ideiglenesen is odaköltözzünk. Szétcsesz az ideg, hogy megint visszaránt magával a fosba. 🤬🤬🤬 Tudom, húzzak el, stb., de ezerszer leírtam, hogy bizonyos okok miatt (nemcsak a gondnokoltság) nem tudok, de azokról nem írhatok, szóval nem opció a koccolás. Ha az volna, már réges rég' elhúztam volna a kondenzcsíkot, ez egyértelmű. Kérdeztem, hogy mi van azzal a korábbi tervvel, hogy veszünk itt egy lakható házat, de erre két válasza volt; "nincsen", vagy az, hogy "még nem tudom hogy' lesz". Az agyvizem forr, hogy soha, semmire nem tud egyértelműen válaszolni, soha, semmi nem biztos. 🤬 Játssza a janit, aki mindenkinél okosabb, taplraesettebb, intelligensebb, miközben valójában fingja nincs a következő 5 percről sem. Nekem sincs, de én legalább belátom és nem is papolok senkinek úgy, mintha tudnám, vagy annak ellenére, hogy tanácsot kérne. Ő mindenkinek magyaráz, hogy mit és hogyan tegyen a másik, pedig a saját portáján kéne előbb sepregetni. Ez is milyen duma, hogy nincsen másik ház. Van amúgy, mert nézegettem neten a hirdetéseket, de ha el sem megy körülnézni, akkor persze, hogy nem talál. Mindig is lusta és túl kényelmes fazon volt, csak éppen így nem lehet előrelépni a dolgokban, de 'sírni' azt tud, hogy nem jut semmire. A temetés költségeivel kapcsolatban sem informálódik, csak hőzöng, hogy csend van. 🙄 Mondom hívd fel őket újra, de elkezdi, hogy nem tudott semmit mondani a nő és nem is akart, mert bunkó volt. Mondom akkor hívd fel megint és mondd meg, hogy ilyen nincs, hogy semmi tájékoztatást nem ad senki! Erre jött az "én nem hívogatom őket, szarom le, majd egyszer megtudjuk mennyit kell fizetni" szöveg. Hú, b+... 🙄 Tényleg veszek egy nyugágyat. "Leszarom tablettám" már lett, de hiába fogyasztottam el mindet, hatástalannak bizonyult. 😁 Szőlőcukor volt amúgy benne, de jót röhögtem, amikor fater a kezembenyomta azzal a szöveggel, hogy "mostanság szükséged lenne rá". 😄Fizikailag is még egész' élhető a helyzet, a remisszió mostmár kb. 2 éve fennáll! 🍾🎉 (El ne kiabáljam!) A Raynaud még mindig aktív, de már valamelyest enyhébb. Azok az őrjítő, napi sokalkalmas neuropátiás élvezetek is elmúltak. Ugyan vannak idegfájdalmak továbbra is, de szóra sem érdemes a mértékük ahhoz képest, amit hetekig nyomatott a testem. Az egyetlen zavaró probléma a szívem, ugyanis ahogy bejött ez a fülledt, nyirkos időjárás, nagyon lecsökkent a terhelhetőségem (nem mintha eddig nagy lett volna) és a közérzetem sem az igazi. Pár napja megint ott tartok, hogy nyugalmi helyzetben is jönnek a tachycard bulik, a szinte folyamatos diszkomfort- és nyomásérzés a mellkasomban, az extra bedobbanások, a bal kar fájdalmak, a minden szó utáni Darth Vaderes fújtatás, de beszéd nélkül is gyakran van légszomjam, az adrenalinfröccsök és hogy gyakran ájulás kerülget, főleg ha felállok. Ha állok és úgy emelem meg valamelyik macskát, aki mondjuk épp' a függönyön lóg 😄 és le kell szedni onnan, egyből elkezd elsötétülni a kép és megy ki az erő mindenemből, úgyhogy olyankor azonnal le kell tennem a macskát a maga csupán 2-3 kg-jával, így nem jutok el az ájulásig, de a küszöbére kerülök. Ezt leszámítva tényleg nincs okom panaszra (ez sem az volt, csupán dokumentációs rizsa) és nyilván most sem fogom hagyni, hogy ez hasson a gondolataimra, továbbra is fut a háttérben az a lemez, hogy jobban leszek!
Faterom meg betakarózott a bringájával, amikor jött haza a boltból. Állítólag sárra futott a hátsókerék és kicsúszott, aztán már hiába próbált korrigálni, eltanyált. Lett egy púp a fején, meg a bordája is fáj, de azt mondta nem vészes.
Tesóm, ha olvasol: Boldog Névnapot! 🎁 Nagyon hiányzol, de remélem valamikor még tudunk beszélni!

