Karácsony

Szokott mód' békében telik és ez nekem már elég. Nem tudom, miért csak ilyenkor tud normálisan viselkedni az öregem, de legalább ilyenkor nyugi van. Tegnap koraeste jött értünk az Ildi kocsival. Nem akartam átmenni, de egyedül lenni sem akartam, úgyhogy mentem. Most jobb volt a légkör, mint amilyen lenni szokott, de kifejezetten jó azért most sem volt. Kicentizve az időt, de megérkezett az öregnek és a Gabinak az ajándék, örültek, szóval idén sem nyúltam mellé. Bennem most nagyjából nyugi van, mert az öreg ilyenkor normálisabb, meg tudtam beszélni a Tesómmal és mindez nekem elég, hogy legyen miért, kiért kitartani. Most igyekszem az ünnepre figyelni, egy kicsit próbálok ellazulni. Ma ebben nem partner a búrám, mert reggel óta migrén boldogít és hiába aludtam, nem múlt el, nem is enyhült, de estére már biztos megszűnik. A rendszeres Olvasóimnak, de az idetévedőknek is békés, boldog Karácsonyt kívánok! 🌲

Mikulás és egyebek

Járt volna virgács, de azt nem kaptam. 😁 Csokit igen és mégvalamit, de azt nem a fateromtól. Épp' ez a lényege a sztorinak, hogy olyasvalamit kaptam, amit tőle kéne, de sosem kaptam és épp' dühös is voltam rá, amiért megint lemaradok egy élményről, mert nem juttat el a helyszínre, holott meg volt beszélve, valamint hogy szinte semmi élmény nem ér soha, mert nem visz sehová, erre pont akkor kaptam valakitől őszinte törődésről és szeretetről árulkodó mondatokat. Annyira nem vagyok hozzászokva, mivel nem kaptam a környezetemtől, meg annyira éles kontrasztot adott előbbinek a valódi törődés, hogy jött valamiféle pozitív sokk a kapott jó hatására. Nem tudtam hová tenni, hogy tényleg annyira számítok és ugyan szokás szerint vasszigorral fegyelmeztem magam, egy ponton beintett a kontroll és szégyenszemre sírvafakadtam. Hogy miért jegyzem le, holott égő? Azért, mert ez ugye egy mentális- és fizikai stagnálásokat/állapotváltozásokat is lekövető blog és most egy újabb mérföldkőhöz érkeztem ezzel a reakcióval. Soha életemben nem fordult elő, hogy pozitív kiváltó oka legyen, eddig csakis a keserűség (annak is már csak az elviselhetetlen kategóriája) volt képes ilyen - önkéntelen - reakciót kiváltani belőlem. Nyilván volt bennem keserűség most is, amiért jobban számítok annak, akivel élőben még nem is találkozhattam, mint a fateromnak, de erősebb volt az a nagyon jó érzés, hogy valakinek igazán számítok és ez a szokatlansága miatt feldolgozhatatlan volt, vagy nem tudom mi a jó szó rá. Máskor is mondta már, amiket tegnap (7.-e van, csak a blog még 6.-át ír), de úgy tűnik, nem igazán fogtam fel, vagy tudomisén, meg ahogy mondtam, most pont akkor mondta, amikor leszarást tapasztaltam attól, akinek számítanom kéne és ez az éles kontraszt ütött. Édességfüggőként a csokiknak is örülök, de jobban örülök ennek a pénzen nem megvehető ajándéknak. Ahogy mondtam, nemcsak tegnap hallottam, amiket hallottam, de tegnap jutottak csak el hozzám ténylegesen. Gondolom itt is valami blokk nem engedte be a jót eddig, mert a pszichológus mondta párszor, hogy mivel pozitív visszajelzéseket és megnyilvánulásokat nem igazán tapasztaltam/tapasztalok a környezetemtől, ezért másoktól sem tudom befogadni, mert nem tanultam meg kezelni és nem is tartom rá érdemesnek magamat, így nem mennek be mélyebbre. 33 évem alatt tegnap először ért el hozzám belülre is a jó. Jobb későn, mint soha. 😁 Képes voltam érezni a jót eddig is, de nem úgy, ahogyan tegnap sikerült. Tényleg valami blokk lehetett eddig bennem. Jó lassan oldódnak ezek a bénult, meg elzárt részeim, de legalább oldódnak, mint látszik. Egyelőre próbálom elfogadni a jót, mert a doki szerint az sem megy, mivel az lett belémvésve, hogy nekem nemhogy a jó dolgok nem járnak, de még az alapszükségleteim sem mindig voltak kielégítve. Még mindig nem érzem, hogy megérdemlem, amit kaptam tegnap (is), de próbálom mégis befogadni. Az idő majdcsak hozza a további javulásokat is, mégha csigatempóban is. A Tesómnak nagyon hálás vagyok!

Nem megyünk Pestre a hónapban. Fogadtam volna erre is egy bőröndnyi zsozsóban, mint ahogy arra is, hogy ma nem (sem) jutok fel az Aeroparkos programokra, pedig ez is meg volt beszélve korábban. Tudnék ide sokmindent írni, de felesleges, mert csak felhúz.

Rákaptam a zenekészítésre, csak nyugalom és kipihentebb agy (bár, elég pihent így is az enyém 😁) kéne, hogy szövegeket tudjak írni.

Valami kattant a toronyban

és lett egy új hobbim, ami lelkesít és egyben ki is húzott abból az állapotból, amiről az előző posztokban beszéltem. Nem kizárólag ez segített, hanem a Tesóm is és az a tudat is, hogy menni kell tovább, meg ha támaszt kell nyújtanom neki, akkor tudjak, ahhoz viszont talpon kell lennem. Időnként írkálok verseket és a napokban felfedeztem egy zenekészítő alkalmazást, aztán bevillant, hogy a verseimet dalokba tudnám foglalni és ahogy nekiláttam, a sikerélmények felspannoltak. Már kreáltam 5 zenét és agyalok az újabb, meg újabb dalszövegeken, amikhez aztán zenét készíthetek, ami amellett, hogy leköt és élvezem is, segíti az önkifejezést és terápiás hatása is van. Sosem vagyok elégedett azzal, amit csinálok, de úgy érzem, hogy most rátaláltam valamire, ami megy és ez motivál. Persze a maximalizmusom most is azt mondja, hogy lehetne sokkal jobb is az eredmény, de legalább nem az van, hogy vállalhatatlannak tartom. Még a nagyon kritikus fateromnak is bejöttek, ami meglepett. Kíváncsi vagyok, meddig fog kitartani a lelkesedésem, de remélhetőleg nem 5 percig, szokás szerint. 😁 Tele van a fejem ötletekkel, zsong is az agyam az egyszerre születő tervektől. Rajzolni úgysem tudok mostanság, mert a kezem önálló életet él. Röhögök azon, hogy mindent elejtek, leverek, vagy épp' szájbavágom magam az evőeszközzel, de még a mobilt is képes vagyok fektemben olvasgatva a képemre ejteni 😆, stb., persze a harmincadik bénázásra már anyázok is, de a fő, hogy ezt sem élem meg tragédiaként. Az ember idomul helyzetekhez, ha rákényszerül. Lényeg, hogy találtam egy új elfoglaltságot, amit élvezek csinálni és ahogy mondtam, terápiás hatása is van, ami jót tesz.

Fater és az unokaöcséim elbontották a veszélyes terasztetőt, ami össze akart szakadni, meg egyúttal a teraszkerítést is elbontották, mert az is már őskövület volt, új lesz építve. A bontásból származó rengeteg faanyaggal is fűtünk, meg a rendelt fával is, így tudunk spórolni, mert még nem kell tüzelőt rendelni. Feltörték a betont is, mert az is töredezett volt már és kifigyelt alóla a jó állapotúnak tűnő vörös tégla. Ahogy felszedték a betont teljesen, kiderült, hogy az összes tégla egyben van, szóval jobban fest most a terasz. Egyelőre ennyi haladt a ház körül, de legalább ez is valami.

3 hét van Karácsonyig és még nem vettem ajándékot. Mondtam, hogy szeretek veszélyesen élni. 😁 Elvileg megyünk át az Ildiékhez (fateromnál megint sokáig tartott a távolságtartás...), de én valószínűleg maradok itthon. Minek menjek? Ő erőltetné, ami nincs, de az az ő dolga.

A frontokat leszámítva még mindig jól vagyok. Amikor gond van, olyankor is a pozitív gondolatokat bevetve sikerül jobban lenni egy idő után. Nem mindig, de ha mondjuk 4 esetből 2-ben működik, már megéri. Hogy őszinte legyek, már nem is emlékszem, mióta tart a remisszió, de talán lassan 3 éve és Isten adja, hogy továbbra is így legyen! Persze vannak romlások, de egyik sem olyasmi, ami az életemet veszélyezteti, leszámítva a szívelégtelenség mértékét, de hiszem, hogy kitart még a ketyegőm is. Épp' tegnapelőtt nyomatott egy hajmeresztő ritmuszavart, látszott a hasamon is az aorta nagyon gyors lüktetése, de az azonnali lefekvés és a tudatosan megtartott higgadtságom segítettek, hogy ne legyen rosszabb, aztán egyszercsak a tachycard és extradobbanásos állapotból átváltott olyan lassú dobogásba, mintha meg akarna állni, de csak egy-két dobbanás volt lassú, aztán rendesen vert tovább. Persze amíg fel nem ültem. 😁 Mindegy, mert az már megszokott, de a lényeg, hogy már nem ütögette a tüdőmet és nem vert be pluszokat. Ami a kajálást illeti, már tudok enni, igaz, nem vagyok a megszokott zabagép, de már nem is levesen, meg Nutridrinken élek. 😁 Utóbbinak mennie kell a Doki szerint a kaja mellett továbbra is.