Mikulás és egyebek

Járt volna virgács, de azt nem kaptam. 😁 Csokit igen és mégvalamit, de azt nem a fateromtól. Épp' ez a lényege a sztorinak, hogy olyasvalamit kaptam, amit tőle kéne, de sosem kaptam és épp' dühös is voltam rá, amiért megint lemaradok egy élményről, mert nem juttat el a helyszínre, holott meg volt beszélve, valamint hogy szinte semmi élmény nem ér soha, mert nem visz sehová, erre pont akkor kaptam valakitől őszinte törődésről és szeretetről árulkodó mondatokat. Annyira nem vagyok hozzászokva, mivel nem kaptam a környezetemtől, meg annyira éles kontrasztot adott előbbinek a valódi törődés, hogy jött valamiféle pozitív sokk a kapott jó hatására. Nem tudtam hová tenni, hogy tényleg annyira számítok és ugyan szokás szerint vasszigorral fegyelmeztem magam, egy ponton beintett a kontroll és szégyenszemre sírvafakadtam. Hogy miért jegyzem le, holott égő? Azért, mert ez ugye egy mentális- és fizikai stagnálásokat/állapotváltozásokat is lekövető blog és most egy újabb mérföldkőhöz érkeztem ezzel a reakcióval. Soha életemben nem fordult elő, hogy pozitív kiváltó oka legyen, eddig csakis a keserűség (annak is már csak az elviselhetetlen kategóriája) volt képes ilyen - önkéntelen - reakciót kiváltani belőlem. Nyilván volt bennem keserűség most is, amiért jobban számítok annak, akivel élőben még nem is találkozhattam, mint a fateromnak, de erősebb volt az a nagyon jó érzés, hogy valakinek igazán számítok és ez a szokatlansága miatt feldolgozhatatlan volt, vagy nem tudom mi a jó szó rá. Máskor is mondta már, amiket tegnap (7.-e van, csak a blog még 6.-át ír), de úgy tűnik, nem igazán fogtam fel, vagy tudomisén, meg ahogy mondtam, most pont akkor mondta, amikor leszarást tapasztaltam attól, akinek számítanom kéne és ez az éles kontraszt ütött. Édességfüggőként a csokiknak is örülök, de jobban örülök ennek a pénzen nem megvehető ajándéknak. Ahogy mondtam, nemcsak tegnap hallottam, amiket hallottam, de tegnap jutottak csak el hozzám ténylegesen. Gondolom itt is valami blokk nem engedte be a jót eddig, mert a pszichológus mondta párszor, hogy mivel pozitív visszajelzéseket és megnyilvánulásokat nem igazán tapasztaltam/tapasztalok a környezetemtől, ezért másoktól sem tudom befogadni, mert nem tanultam meg kezelni és nem is tartom rá érdemesnek magamat, így nem mennek be mélyebbre. 33 évem alatt tegnap először ért el hozzám belülre is a jó. Jobb későn, mint soha. 😁 Képes voltam érezni a jót eddig is, de nem úgy, ahogyan tegnap sikerült. Tényleg valami blokk lehetett eddig bennem. Jó lassan oldódnak ezek a bénult, meg elzárt részeim, de legalább oldódnak, mint látszik. Egyelőre próbálom elfogadni a jót, mert a doki szerint az sem megy, mivel az lett belémvésve, hogy nekem nemhogy a jó dolgok nem járnak, de még az alapszükségleteim sem mindig voltak kielégítve. Még mindig nem érzem, hogy megérdemlem, amit kaptam tegnap (is), de próbálom mégis befogadni. Az idő majdcsak hozza a további javulásokat is, mégha csigatempóban is. A Tesómnak nagyon hálás vagyok!

Nem megyünk Pestre a hónapban. Fogadtam volna erre is egy bőröndnyi zsozsóban, mint ahogy arra is, hogy ma nem (sem) jutok fel az Aeroparkos programokra, pedig ez is meg volt beszélve korábban. Tudnék ide sokmindent írni, de felesleges, mert csak felhúz.

Rákaptam a zenekészítésre, csak nyugalom és kipihentebb agy (bár, elég pihent így is az enyém 😁) kéne, hogy szövegeket tudjak írni.