fater megpróbálta befogni, de mindig elmenekült. Tegnapelőtt délután még ott aludt a szokott helyén, aztán nem volt ott, de fater szerint mindig elment, azután visszatért, szóval aznap koraeste már készült neki megint a meleg kaja, hogy majd megkapja vacsorára. Fater addig nyilván nem akarta kivinni, amíg a kutya vissza nem jön, hogy ne hűljön ki, meg hogy ne egye meg másik állat. Időnként kiment, de a kutya nem volt ott és azóta sincs. 🤔 Eddig az összes kutya ugatott a környéken, ahányszor kóborolni indult, de akkor estétől csend van és a sírását sem halljuk. Ez mind vagy jót jelent, vagy nagyon rosszat. Vagy befogták az állatvédők, vagy valaki más fogta be, netán a gazdája megtalálta. Ha egyik sem történt meg, akkor baja eshetett. Zavar, hogy nem tudom, mi lett a sorsa. 😕
Szokásos 'dokumentáció' a fizikumomról:
Van a bal combom belső felén egy kitágult ér, ami egészen térd alattig kitapintható és jóideje nem fájt már, de 2 napja fáj, főleg ha állok/járok. Talán ez az össze-vissza idő hat arra is, mert a bal bokám is dagadtabb, a szívem is jelzi, hogy létezik, nem az igazi a közérzetem és kicsit begyulladt az állkapocsízületem is jobb oldalon, aluszékony is vagyok. Utóbbira mondjuk rátesz a macskabanda is, mert nem hagynak eleget pihenni, de amíg hideg van, nem lakoltatom ki őket. Amint tartósan enyhébb kezd lenni az idő, mennek ki, én meg kipihenem magam végre. 😁 Az étvágyam javul egy ideje, de még mindig nem mondható kifejezetten jónak, még nem fosztom ki a kajakészletet, ahogy szoktam. 😁 A lényeg, hogy tart még mindig a remisszió és ami panaszok vannak, azok sem vészesek. 👍 A napi imába mindig belefoglalom, hogy Isten tartson meg ebben az állapotban, meg persze a hozzáállás is fontos és mivel én 'nem foglalkozom' a problémákkal, talán ez is segít a szervezetemnek szinten maradni.
Fater a múltkor volt az ügyvédnél, aláírta a meghatalmazást, amivel a leendő albérlő apja átveheti majd a tulajdonostól a kulcsokat, mivel a fater "nem tud" felutazni. Fel tudna amúgy, mivel a Gabihoz is fel szokott néha, csak nyilván nem akar, meg összerúgta a port a tulajdonossal és gondolom balhézni sem akar. Egyszer kell már csak mennie az ügyvédhez, aláírni a bérleti szerződést és onnantól beköltözhet az albérlő. A gazdaboltossal jóban van az öreg és az illető lánya fog a lakásban lakni, mert Pesten fog tanulni. Remélem idén tényleg lesz már végre valami a házfelújításból, most a pénz is mégtöbb lesz az albérlet miatt, szóval kíváncsi vagyok. Eddig sem az anyagiak voltak a fő gond, de mostmár pláne nem lehet majd arra fognia fateromnak. Elvileg a nyáron az én szobámmal kezdődnek a munkálatok, de érthető módon már semmit nem hiszek el neki, azt sem, amit kérdez...
Amolyan terápiás feladatba kaptam, hogy egy naplóba írjak le minden pozitív tulajdonságomat és tettemet, sikeremet, ezzel erősítve magamban, hogy nem vagyok egy rakás 💩. Még nemsok mindent találtam, ami belekerülhetne és valószínűleg az a 'sikerem' sem fog bekerülni, hogy az imént megkínáltam az ágyat egy pohár baracklével, a napokban már másodszor. 👏😆 Tényleg egy kétlábonjáró katasztrófa vagyok, de legalább mindig van min röhögni (meg anyázni 😆).
Tesóm, remélem nemsokára tudunk beszélni. 🙏 Vigyázz Magadra addig is!
Tudsz mindent. Légy erős! Majd egyszer remélem összejön az álmunk. Megy az ima. A többit írnom sem kell. Viszlát mielőbb!
VálaszTörlésMegint fél órán múlt, hogy tudjunk beszélni! 😞 Köszönöm a mai üzenetet is! Remélem valamikor összejön a beszélgetés! 🙏 Fent voltam, de állandóan megzavar az öreg, vagy a macskák és mire visszaértem, elkerültelek. Tarts ki Te is! Vigyázz Magadra! 😘
Törlés