Az Isteni gondviselés

ismét megmutatkozott nálunk. Ma kijött egy szaki és kiderült, hogy Istennek hála a villanyórának nem lett baja, 'csak' a túlfeszültség miatt durrant. Ha nem lett volna lekapcsolva, nem úsztuk volna meg ennyivel. Ugyan megpróbáltuk később életre kelteni, de nem sikerült, ezért azt hittük, game over van neki. A pali először megnézte az órát, a relét és talált feszültséget a konnektorokban, sőt ezúttal olyanban is, ami eddig nem működött, meg eddig nem égett a villany abban a 2 szobában, ami össze lett nyitva a boltívvel, azonban most működik a kisebbikben. 👍 Mindenképp' kell majd villanyt szerelni, mert ez így nem oké, hogy egyszer működik, egyszer nem (amikor mi az eset után jóval később próbáltuk az órát visszakapcsolni, pont sztrájkolt, ezért nem működött), de a pali szerint egyelőre használható lesz a villany úgy, ahogyan eddig. A Jóisten nemcsak a házat mentette meg a leégéstől, engem pedig attól, hogy rosszkor legyek rossz helyen és a kisülés kinyírjon, hanem működőképes maradt az óra és egy olyan konnektor, meg villany is működik most, amik eddig nem. Vágom, hogy ez mind megmagyarázható fizikailag, szóval nem csodát látok bele, hanem az Úr áldását. Elég szar volt, hogy már áramunk sem volt, de most ennek a megoldódása könnyített rajtunk, mert újra tudjuk használni a hűtőt, itthon tudjuk tölteni a mobilokat és ahol a villany működik, ott nem gyertyával, meg elemlámpával vakoskodunk. Mindig mondom és most is mondtam az öregnek, hogy egyfelől marhára pechesek vagyunk, mert mindig szívunk valamivel, de másfelől rohadtul szerencsések is, mert időnként olyan dolgok és úgy oldódnak meg, amikről és ahogyan nem gondoltuk.

Eldőlt végre, hogy megyünk-e Pestre. Nem, mert fater már attól haldoklik, hogy a boltot megjárja oda-vissza (biciklivel), nem toligál 32 °C-ban, meg attól tart, hogy rosszul leszek. Amikor volt az a rosszabb időszak, arról volt szó, hogy amint bírom az utazást, megyünk. Mondtam neki, hogy azért is kell minél előbb, mert azután bejön a kánikula és akkor meg azért nem fogunk tudni menni. Határozottan magyarázta, hogy nem érdekli a Gabi mit mond, akkor megyünk, amikor nekünk jó. Ehhez képest amikor a Gabi azt mondta, hogy menjünk a 22.-től 29.-ig tartó időszakban, mert ő akkor szabadságon lesz, fater rábólintott és hívta a Dokimat, hogy mikor tudna fogadni abban az idősávban és így egyeztek meg a 24.-ben. Mondtam fateromnak, hogy nem lesz jó, mert beüt a hőség, de jött a szokásos "csak nem". (Nem hát, nyáron nyilván esélytelen az ilyesmi... 🙄) Emlékeztettem, hogy mi van azzal a határozottsággal, amivel magyarázta május közepén, hogy akkor utazunk, amikor nekünk jó, mert az állapotomtól függ és nem a Gabi fogja megszabni. Egyből terelt és támadott, mert nem tudott mit mondani, jellemző. Tudtam, hogy belecsúszunk a hőségbe, holott én kb. május közepe óta már vagyok annyira jól, hogy utazhattunk volna, de mindig más volt a prioritás, aztán ugye becsicskult megint a Gabinak. Mostmár mindegy, meg kell várni, míg olyan lesz a hőmérséklet, hogy tudunk utazni.

A macskakennel sem lett kész, tragikomédia. A Zoli szarban hagyta, ő meg egyedül semmivel nem halad soha, mert mindent "majd apránként" csinál. 🙄 Ilyenkor dühítenek a korlátok, mert ha tudnám csinálni, már rég' készen volna. Nemcsak ez a szerencsétlenkedése zavar, hanem nem tudok rendesen pihenni a bandától, persze ilyenkor mindig megkapom, hogy minek vannak a macskák, nehogy be kelljen látnia, hogy semmilyen folyamatot/feladatot nem képes tisztességesen végigvinni. Az a gond, hogy erő kell mindahhoz, amit még csinálni kell a kennelen, így nem tudom helyette megcsinálni, mivel a ketyegőm nem bírja a terhelést. 3 fakkot betonoztak le a Zolival lassan egy hónapja, utána az unokaöcsém nem jött segíteni neki, így további 3 nem lett kész. Ő 1-be öntött betont azóta, aztán annyi, 2 még mindig nincs lebetonozva és lennének még egyéb teendők is a fakkokkal, szóval ha így (nem) halad, akkor jó esetben is őszre lesz kész' az egész.

El ne kiabáljam, lényegesen jobb a helyzet a képemet illetően. Úgy tűnik, az a szájvíz most dolgozik igazán, a kúra végeztével. Néhány napja már tudok aludni (leszámítva a macskák ébresztőit), eddig mindig éjjel volt a fájdalom a legkínzóbb. Nappal sem kell már a fájdalomcsillapító, csak kora reggelente fáj olyan mértékben, hogy kelljen a bogyó, de onnantól oké és van, hogy egyáltalán nem is fáj nappal/éjjel, gyógyszer nélkül sem.

Holnap-holnapután megint légiparádé, ezúttal Budaörsön. Jó volna eljutni egyszer.