2020. október 15., csütörtök

😬

Fater reggel elment Pestre és holnap jön haza szombat helyett, de ez az egy - illetve csak este jön, így 2 - nap relax is rámfér, mert ígyis feszült vagyok és nincs humorom még az ő hülyeségeihez is, meg nagyon pipa vagyok rá a kutya miatt. Ha a dg. után nem önfejűsködik, meg nem szarja le a szavamat, akkor már rég nem kínlódna. Kezdem baromira nehezen viselni a bizonytalanságot és azt a stresszt, amit az Alex szenvedése okoz (kap gyógyszert, de nem sokat segít). Azóta sem jött ki az orvos és ha nem velünk történne, talán el sem hinném, hogy ilyen van, mert ez abszurd! Arra gondoltunk, hogy szabadságra ment, de nincs feltüntetve a rendelőnél, viszont telefonon sem lehet elérni, hogy legalább azon keresztül tudakozódjon az ember. 😠 Az eléggé nonszensz, hogy minden mukk nélkül pihenőre ment, szóval ez a szabadság elmélet itt megbukik, viszont valami miatt akkor sem érhető el egy hete. Soha jobbkor... Hívogattuk, de nem vette fel, aztán elmentünk hozzá többször a rendelési időben, hátha személyesen elérjük, de egyszer sem találtuk ott. Nyilván nem malmoztam 5.-e óta (ugye akkor jött volna altatni, de valamiért azóta sem ért ide), így időközben felhívtam a mélykúti dokit, aki ugyan 10 ezret akart elkérni azért is, hogy a macskámat megnézze, szóval valószínűleg most a kijövetel + altatás ennél is többe került volna, de nem múlhat a pénzen egy élőlény szenvedésének a megszüntetése, így ez az esély is meg lett volna adva az Alexnek. Azt mondta a doki, hogy ő nem megy házhoz, főleg nem a szomszéd településre, vigyem be a kutyát. Kösz'! Nyilván ha kivitelezhető volna, már rég' nem a helyi dokira várnék... Ennyit erről a próbálkozásról is, így továbbra is várni kell, ami nem is nekem a legrosszabb, hanem a kutyámnak. Ez egy fos hely, kb. semmi nincs és állatorvos is csak ez az egy van, szóval ha ő be van táblázva (és egyedüliként mindig), vagy szabadságon van, netán bármi más okból nem rendel x ideig, akkor egész Almás állatdoki nélkül marad. Fasza! 👏 Aki meg tudja oldani és hajlandó időt, meg pénzt szánni rá, az elviszi a kedvencét Mélykútra, aki viszont valamilyen okból kifolyólag nem tudja megoldani, vagy nem telik neki anyagilag a borsos árú ellátásra, mégrosszabb esetben szimplán csak hanyag az illető és nem fontos a számára, hogy az állata el legyen látva, nos, ezek az emberek nézhetik a szenvedő állatot. Mondjuk mi még itt örülhetünk, mert vannak települések, ahol nemhogy egyetlen állatorvos, de embert kezelő sincs. Persze ez most rohadtul nem segít a kutyámon. Szétcsesz az ideg, hogy ezt a dokit nem lehet elérni és így még azt sem tudni, hogy meddig van házon kívül, a mélykúti meg nem jön át, szóval tehetetlen vagyok és a kutyám szenved. 😠 A tehetetlenség és a bizonytalanság két olyan dolog, amit nehezen viselek és most mindkettő egyszerre van jelen, úgyhogy égnek áll a séróm rendesen. Az állatok szenvedése pedig még ennél is jobban dühít és feszélyez, aztán most nézhetem, ahogy a kutyám teszi, szóval nagyszerű az élet. Volt egy-két jobb napja mostanában, amikor keveset nyüszített és az is inkább csak nyüszögés volt, de tegnap estére megint rosszabbul lett, sokat nyüszített hangosan, éjjel is többször, most megint sírdogál, szóval most már nagyon kéne az a segítség! 😠😠😠

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése